A Sarkozy-család. Fehér ruhában Cécilia
Fotó: Reuters
„A Sarkozy házaspár hétfőn véglegesítette a válást” – hozta le webes
portálján a Nouvel Observateur francia hetilap, és ígéretet tett arra, hogy
hétvégén megjelenő számában részletesen is beszámol az elnöki pár
különválásáról. A lap értesülései szerint az elnöki pár október 15-én késő
délután ment el a bíróságra, hogy kérjék a válás véglegesítését. Az LCI
hírcsatorna információja szerint azonban Cécilia Sarkozy egyedül adta be a
válókeresetet a nanterre-i bíróságon, míg az elnök nem ment el személyesen,
hanem másnap otthonában kereste fel a kirendelt családjogi bíró. A helyzet
pikantériája, hogy a francia jog szerint államfő esetében csak közös
megegyezéssel vagy az elnök kezdeményezésére indítható válóper, a first lady ezt
nem teheti meg, csak az elnök előzetes hozzájárulásával.
A Sarkozy házaspár válságáról szóló hírek nem új keletűek. 2005 nyarán Cécilia
egyszer már elhagyta Sarkozyt Richard Attias amerikai reklámguru kedvéért. Ekkor
sértettségében Sarkozy is afférba bonyolódott – már nem először – egy
újságírónővel. A pár azonban 2006 januárjában kibékült, és bejelentette: minden
a legnagyobb rendben, ez a békülés „örökre szól”. Ám az elnökválasztási kampány
során Cécilia mind kevesebbet volt látható, amikor pedig kiderült, hogy az
elnökválasztás sorsdöntő második fordulóján nem is szavazott, egyre többekben
merült fel a kérdés: Nicolas Sarkozy megválasztása esetén vajon egyedül fog-e az
Elysée palotába költözni. Az elnöki beiktatás során megörökített idill azonban
azt mutatta, hogy a szabadszelleműségéről híres Céciliából mégiscsak jó
elnökfeleség lesz. Ezt látszott bizonyítani az a félig diplomáciai, félig
magánakciója is, aminek köszönhetően a líbiai bitófától mentett meg nyolc bolgár
ápolónőt.
A látszat azonban egyre inkább szertefoszlani látszik, mivel Cécilia mind
kevesebb protokollfeladatnak tesz eleget, míg többször is látták őt az utóbbi
hetekben Svájcban és Angliában, ahova anélkül látogatott el, hogy erről az adott
országot diplomáciai úton értesítették volna. A first lady legutoljára a július
14-ei állami ünnepségen jelent meg nyilvánosan a férje oldalán, ezt követően
azonban több kisebb diplomáciai vihart is kavart viselkedésével. A G8-ak júniusi
németországi találkozója volt az egyetlen alkalom, amikor külföldi hivatalos
útjára elkísérte férjét, ám a rendezvény vége előtt távozott, és így nem vett
részt a német kancellár asszony férje által az elnöki és kormányfői
házastársaknak rendezett konferencián. Amerikai nyaralásuk során pedig náthára
hivatkozva az utolsó pillanatban lemondta a Bush elnök nyári rezidenciáján
Sarkozyék tiszteletére tartott kerti partira szóló meghívását, ugyanakkor másnap
már makkegészségesen sétált a közeli városka utcáin.
Ám kérdés, hogy az esetleges válás milyen hatással lesz Nicolas Sarkozy elnöki
tevékenységére, akiről hozzá közel állók rendszeresen úgy nyilatkoztak, hogy az
elnök hangulatát Céciliával való kapcsolata határozza meg. A 2005-ös szakítás
miatt annyira magába zuhant Sarkozy, hogy az már az elnökválasztási kampány
kimenetelét is veszélyeztette. Mint egyszer mondta az elnök, „Cécilia egyszerre
az erőm és az Achilles-inam. Neki köszönhetek mindent, amit elértem. Nélküle
senki vagyok”.
Az akkor már családos Nicolas Sarkozy 1984-ben ismerte meg Céciliát, mikor
Nantes polgármestereként Céciliának és akkori férjének esküvőjét celebrálta. Ezt
követően már nem is nagyon vesztették egymást szem elől, és 1987-ben kezdődő
románcukból – minkét fél válását követően – 1996-ban házasság lett. A nászból az
idén tízéves Louis született, de a családban összesen öt gyermek van: Cécilia
hozott két lányt, Nicolas pedig két fiút előző házasságaikból. Az elnöki
beiktatás után még mint a Kennedy család francia változatáról harsogott a sajtó:
az új elnök is már a modern családmodellt testesíti meg, bár arra kevesen
gondoltak, hogy Sarkozy lehet az első nyugati államfő, aki hivatali ideje alatt
válik el feleségétől.