hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 08. 10. (XVI/32) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A meleglobbi támadása a hagyományos házasság ellen

Amikor a most 91 éves Truett Cathy negyvenöt évvel ezelőtt bibliai alapelvekre építve létrehozta vállalkozását, nem gondolta volna, hogy családja konzervatív nézetei egykor még botránykőnek számítanak majd Amerikában. Pedig miután fia, Dan Cathy egy interjúban nemrég kijelentette, hogy ő és családja a bibliai értelemben vett házasságot támo­gatják, az amerikai meleglobbi ezt azonnal hadüzenetnek vette. Agresszív támadásba lendültek - egyelőre azonban minden akciójuk visszafelé sült el.

Virágzik a szervkereskedelem

Saját transzplantációs klinikát üzemeltet Koszovóban egy német urológus professzor - a klinikán tömegével vesznek ki és ültetnek át emberi szerveket, ahogy a közelmúltban több forrásból bebizonyosodott. A német Der Spiegel magazin újságírói oknyomozó riportban tárták fel az illegális szervkereskedelem helyzetét. Bár a vita a szervkereskedelemről már legalább tizenöt éve folyamatosan zajlik, Iránon kívül egyelőre a világ minden országában illegálisnak számít pénzt fizetni az adományozott szervekért.<>

Lefejezték a török hadsereget

Negyven tábornokot és admirálist kényszernyugdíjazott a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök által vezetett Legfelsbb Katonai Tanács a múlt hét végén. A hivatalos indoklás szerint a tábornokoknak azért kellett távozniuk, mert elléptetés eltt álltak, de nem volt számukra már pozíció a hadseregnél. A valóság ezzel szemben minden bizonnyal az, hogy az iszlamista kormánynak útjában volt a szekuláris alkotmányt garantáló hadsereg, ezért volt szükség annak lefejezésére.

Kitiltanák Todd Bentleyt a szigetországból

Több brit egyházi vezető és politikus aggodalommal telve fogadta a hírt, hogy a brutális gyógyítási technikáiról híres prédikátor, Todd Bentley Nagy-Britannia felé venné útját. Az ügy eljutott egészen a parlamentig, ahol többen felszólaltak az ellent­mondásos személyiség szigetországból való kitiltását sürgetve.

Nem kérnek a koloncból

Egyre jobban szorul a hurok az illegális bevándorlók körül Európa válságzónájában. Spanyolországban az egész­ségügyi ellátás ellehetetlenítésével, míg Görögországban rendrségi razziákkal próbálják kedvüket szegni a nemkívánatos vendégeknek.

Fegyverexport mindenáron?

Angela Merkel mindent megpróbál, hogy tovább kurblizza a német gazdaságot – akár arra is hajlandó, hogy ennek érdekében a NATO-t felhasználva próbálja lazítani a fegyverexporthoz kapcsolódó szabályokat. Az ellenzék egységesen ellenzi az öbölállamokba indított német fegyvereladást, kétmilliárd euró bevétel ide vagy oda, de Merkel saját táborában is egyre többen bírálják az ügyletet. A NATO-ban egyelőre ez nem központi kérdés, ám a kulisszák mögött folyamatos a lobbi, hogy a világ harmadik leg­na­gyobb fegyverexportőre egy kicsit szabadabb kezet kapjon.

Harc a világhálóért

Folyamatosan erősödik a nyomás az Egyesült Államokon, mivel a nemzetközi közösség szeretné elnyerni az internet feletti ellenőrzésbe való beleszólás jogát. A világháló kontrollálása gyakorlatilag a mai napig az észak-ameri­kai ország monopoljoga.

Plüssmackók támadása

Két fehérorosz tábornoknak is távoznia kellett, miután az „utolsó európai diktátor”, Aljakszandr Lukasenko nem titkolhatta tovább a kínos tényt: július 4-én – a legnagyobb belorusz ünnep másnapján – Minszk külvárosát kitömött játékmacikkal „bombázták” egy egymotoros kisrepülrl.Nem kizárt, hogy néhány héttel késbb a svéd nagykövet Fehéroroszországból való kiutasítása is a mackók számlájára írható. Stefan Eriksson ugyanis találkozott a minszki ellenzék vezetivel – mint azt bármely ország nagykövete bárhol a világon megtenné –, no de a diplomáciai eseményt megelz plüsstámadás pont egy svéd reklámcég magánakciója volt, a mackók hasa pedig a szólásszabadságot követel üzeneteket tartalmazott. A Foreign Policy nevŐ politikai és gazdasági magazin riportot készített a Studio Total reklámügynökség kockázatos akcióját végrehajtó Tomas Mazettivel és Hannah Freyjel. Elmondásuk szerint nem volt más szándékuk, mint a szólásszabadság elnyomása elleni figyelemfelkeltés, de „küldetésüknek” egyéb hozadékai is lehetnek. A szeptember 11-ei események után a repülgépekkel végrehajtott akciók – és így a repülk maguk is – egyfajta rettegést váltottak ki az emberekbl. Talán egy ilyen esemény segít újra vidámabb képet párosít e légi jármŐvekhez.A plüssmackók máris ellenzéki jelképpé váltak Belorussziában: esküvi ajándékként és egyéb rendezvényeken átadva talán nem zárnak börtönbe miatta senkit. A botránykeltk ugyan elmondták, hogy semmilyen kapcsolatban nem állnak belorusz ellenzékiekkel, néhány embernek így is akár hétéves börtönbüntetéssel kell felelnie az állítólagos kollaboráció miatt. Valódi „bŐnük” persze csak annyi, hogy felvételeket készítettek az eseményrl, ami így az internet korában nem maradhatott titokban. Egy „Szólj Igazat” nevŐ ellenzéki mozgalom már korábban is macikat használt üzenetközvetítként, a svéd cég számára k jelentették az inspirációt. Meggyzdésük szerint a nevetés által jóval olcsóbban lehet diktátorokat dönteni, mint katonai erdemonstrá­cióval. Mindenesetre a belorusz határrség új parancsnoka határozott utasítást kapott az elnöktl: ezután akár fegyverrel is hiúsítson meg minden idegen légi behatolást.

Gyakorolják a szavazást

Próbaválasztást tartottak Caracasban vasárnap: az októberi választásokra készülve új, a szavazókat ujjlenyomatuk alapján felismer azonosítórendszer próbaüzeme folyt.

Belföld

Jobbik: Varrás mentén reped

Ellentmondásos a Jobbik jövőjének megítélése: tény, hogy a párt hosszú idő óta legnagyobb válságát éli át, hiszen Szegedi Csanád távozása a legfelsőbb vezetés konfliktusait hozta napvilágra, ráadásul a párt vezette településeken is komoly feszültségek vannak, ugyanakkor a Jobbik támogatottsága még mindig jelentős.

Krekó: érvek és ellenérvek a Jobbik-szakadással kapcsolatban

A Jobbik 2006 óta – akkor vette át a párt vezetését Vona Gábor – a legsúlyosabb válságát éli át. A párt legersebb emberei között tört ki konfliktus, és ez a konfliktus akár szét is szedheti a Jobbikot – mondta a Heteknek Krekó Péter. A Political Capital igazgatója, radikalizmuskutató ugyanakkor hozzátette: bár nem szokványos, hogy egy viszonylag jó támogatottsági mutatókkal rendelkez ellenzéki pártban ilyen horderejŐ ügy robbanjon ki, másrészrl viszont éppen ez a még mindig meglév támogatottság biztosíthatja a párt egyben maradását.

Miért nem akarja a kormány, hogy hazajöjjön a Seuso-gyűjtemény?

Zelnik István mŐgyŐjt, aranymúzeum-tulajdonos megveszi az ókori Balaton kincseit, a Seuso-gyŐjteményt. Ennek legfontosabb darabja Seuso patrícius híres vadásztálja, melynek közepén egy medalion található a stilizált Balatonnal, a vízben ficánkoló hallal és Pelso-felirattal, vagyis a tó latin nevével. Úgy tŐnik, a kincsek hazahozatalának egyetlen akadálya jelenleg a kormányzati fafejŐség.

Mérnökök álmai

Miközben egy felmérés szerint mérnökhallgatók között a multiellenes és nacionalista Jobbik az egyik legnépszerŐbb párt, egy másik kutatás arra megállapításra jutott, hogy a mŐszakiak álma egy jó állás egy multinál. Ugyan a magas jövedelem és jó karrierlehetség érdekében vándorolnának ki a végzs mérnök­hallgatók, de a multi­­nacionális állásajánlatok bírhatják maradásra a külföldre készül mérnököket.

Kerüljünk fel az étlapra!

Az alábbiakban folytatjuk a Hetek július 6-ai lapszámában Fogjunk halat a világhálóval! címmel megjelent beszélgetésünket Márk Tibor weboptimalizáló szakértvel, a Márk Marketing Kft. tulajdonosával.Legutóbbi beszélgetésünkben egy jól felépített, de nem optimalizált weboldalt egy vonzó árukészletű, de eldugott utcában lévő bolthoz hasonlított…– Való igaz, hiszen ha senki nem tudja, hogy van honlapunk, akkor azt nem is fogják megtalálni. De hasonlíthatnám az ilyen weboldalt olyan névjegykártyához is, amelyből akár egy köteg is lehet az íróasztalunkon, ha sosem jut el a potenciális vevőkörhöz. A keresőoptimalizálás arról szól, hogy a leggyakrabban használt keresőoldal, a Google első oldalára juttatjuk megbízóink termékét, szolgáltatását.Van megoldása azok számára is, akiknek ugyan sok látogatójuk van, de nincsenek belőlük megrendelései?– Az élet annyira felgyorsult, hogy az embereket átlagosan 5 másodperc alatt kell meggyőzni az interneten az első benyomás erejéig, hogy maradjanak az oldalunkon. De ezen túlmenően is fontos a tálalás, a kommunikáció. Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebben rendelünk egy olyan étteremben, ahol az ételek fotója is látható az étlapon. Tegyük fel, hogy az Önök munkája révén folyamatosan növekszik a honlapom látogatottsága, vagyis felfedezték az „üzletemet”. Mit mondok nekik, mikor belépnek, mivel fogadom őket?– Erről a Gegbank kreatív szolgáltatásunk gondoskodik, hogy megrendelőink színvonalasan és trendin tudják megszólítani jelenlegi és jövőbeli ügyfeleiket. A szakszerű termékleírástól kezdve a lényeget kifejező, találó reklámmondatokon át a cég profilját közvetítő vírusvideó elkészítéséig vállalkozunk a professzionális kommunikációra, megjelenítésre, tálalásra. Természetesen szükség esetén új arculatot is tervezünk megrendelőink számára.A legtöbb vállalkozás a válság hatására a reklámköltségen kezdi költségei lefaragását.– Valóban, első látásra ez tűnik a legegyszerűbb költségcsökkentő tényezőnek, de könnyen megbosszulhatja magát, hiszen ha nem tudnak rólunk, nem is keresnek minket. Elkerülhetetlen, hogy egy cég, természetesen a lehetőségeihez mérten, egy bizonyos összeget ne fordítson hirdetésre. Ennek ár-érték arányában leghatékonyabb módja a keresőoptimalizálás. Ahogy mondani szokták: jó időben, jó helyen... A lényeg: sokan keressék, hogy sokat keressen!

Kivéreztették a Neo FM-et

Politikai paktum árnyékában fogant a Sláger Rádió és a Danubius utódainak helyzetbe hozása, ám a kormánybarát Class FM kvázi konkurense, a „szocialista közeli” Neo FM a hét elejéig bírta annak felrúgását.

Hit és értékek

Kik voltak a titokzatos hettiták?

A hettita népre a héber Bibliában csaknem ötven alkalommal történik utalás. Minthogy a klasszikus (görög-római) forrásokban e népnév egyszer sem fordult elő, a Biblia hitelességét történeti-kritikai alapon támadó 19. századi tudósok még az 1880-as években is azt állították, hogy a hettiták csupán a Biblia szerzőinek fantáziaszüleményei. A kritikusok ezúttal is tévedtek.

Egy igazi "sötét zsaru" vallomása

Ki lesz az első amerikai elnök, aki feltárja az igazságot? Bill Richardson volt új-mexikói kormányzó 2000-ben, amikor a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázott, azt ígérte, hogy a Fehér Házban az egyik első feladata lesz a titkos ufóakták nyilvánosságra hozatala, így a szűkebb pátriájához tartozó roswelli incidensre is fényt derít. Richardsonból nem lett jelölt, de most az információk nyilvánosságáért küzdő civil szervezetek mindkét jelöltet felszólították az „igazság feltárására”. Legújabb érvük a légierő egyik volt tisztjének hatvanöt év után tett meglepő vallomása, ami szerint valóban létezik a „Men in Black” program a közvélemény dezinformálására.

HÁTTÉR

Import „matolcsyzmus” Dél-Amerikából

„Egyre szélesebb körben elfogadott a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban" - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő, alapozva ezt arra, hogy néhány napja Franciaországban bevezettek egy a „magyarországinál kétszer nagyobb mértékű pénzügyi tranzakciós illetéket". A Hetek által megkérdezett szakértők azonban így sem találják megalapozottnak a hazai koncepciót.

Mi lakozik Orbán lelkében?

Megsértette-e a nemzetet Orbán Viktor miniszterelnök azzal a megjegyzésével, amely a magyarokat mint félázsiai származékot említi, illetve mennyire problémás az, hogy ebből az állításból vezeti le a rendszer megváltoztatásának igényét?

Lírázni akar a kormány

Az idei évben ünnepli tizenöt éves jubileumát a Zsidó Nyári Fesztivál, amely hagyományosan augusztus utolsó vasárnapjától szeptember első vasárnapjáig tart.A tizenöt év emberi időszámítás szerint a legszebb kamaszkort jelenti, így a klasszikus programjaink mellett tervezünk néhány olyan meglepetést, amely tovább növelheti a fiatal látogatók számát.Ilyen lesz többek között az izraeli Balkan Beat Box szeptember 2-ai bemutatkozása az A38 Hajón, akik különleges stílusuk, egyedi hangzásviláguk miatt nagy sikerre számíthatnak.Augusztus 26-án a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar nyitja meg a fesztivált, akikhez két kiemelkedő fiatal magyar hegedűművész, Pusker Ágnes és Pusker Júlia csatlakozik, valamint a klasszikus zene világának egyik leg­ifjabb zongorista tehetsége, a mindössze nyolcesztendős izraeli Yoav Levanon.Két nappal később a világzene izraeli legendája, Shlomo Bar lép fel a Dohány utcai zsinagógában együttesével, a Habrera Hativeettel. Zenéjük különleges keveréke az afrikai szefárd és a keleti hagyományoknak.A filmzene műfaja reneszánszát éli, ezért a Zsidó Nyári Fesztivál programjai között is szerepel egy izgalmas összeállítás Hollywood nagy slágereiből. Augusztus 28-án Cinema szimfónia címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekar estjén többek között a Schindler listája, a Jákob rabbi kalandjai és a Csillagok háborúja slágerei hangzanak fel, a koncert vendége Korcsolán Orsolya hegedűművész és a fiatalok egyik nagy kedvence, Brasch Bence lesz. Első alkalommal ad koncertet a Dohány utcai zsinagógában a közelmúlt nagy felfedezettje, Takács Nikolas, aki Michel Legrand életművéből állította össze programját.A koncert egyben tiszteletadás, hiszen a Yentl, és a Cherbourgi esernyők világhírű komponistája ebben az évben ünnepelte 80. születésnapját.Az opera rajongói bizonyára nagy örömmel fogadják majd Verdi Nabucco című operájának koncertszerű előadását, amelyet a Dohány utcai zsinagógában hallhatnak szeptember 2-án olyan kiváló magyar előadókkal a főbb szerepekben, mint Kálmándi Mihály, valamint az opera világának két fiatal magyar sztárja, Boross Csilla és Bretz Gábor.Közreműködik a Magyar Állami Operaház Failoni Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara, vezényel Pál Tamás.A fesztivál alapítói közé tartozó megunhatatlan Budapest Klezmer Band szeptember 3-ai előadásán két meglepetéssel is várjuk az érdeklődőket, hiszen az est sztárvendége Bíró Eszter lesz, aki sok év után örömmel vállalta a közös zenélést. Ráadásul különleges programmal, hiszen erre az alkalomra tanulja meg Jávori Fegya Getto című musicaljének dalait. A fesztivál záróeseménye szeptember 4-én a Dohány utcai zsinagógában egy nagyszabású jubileumi gálaest lesz, amelyen igazi sztárparádéval ajándékozzuk meg a közönséget. Az est házigazdája Kulka János, a fellépők névsora: Csákányi Eszter, Bálint András, Elsa Valle és zenekara, Fullajtár Andrea, Hegedűs D. Géza, Somló Tamás, Závada Pál, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezényletével, valamint a Rajkó zenekar. Számos visszatérő művészvendége van fesztiválunknak, amire büszkék vagyunk, mert jelzi, hogy szívesen jönnek hozzánk.Az elmúlt években Palya Bea repertoárjának egyik legnagyobb sikerévé váltak a mediterrán zsidóság szefárd dalai. Ezúttal az Uránia Moziban hallhatnak tőle majd egy újabb különleges zenei válogatást, amelyben Yasmin Levi, Noa és Dulce Pontes dalai mellett fadók és szefárd dalok is elhangzanak majd.László Boldizsár, Kozma Orsi és Szűcs Gabi  augusztus 28-án Budapest-Brooklyn című estjükön felidézik a 20. század legismertebb pesti utcadalait. A dramatizált koncerten képzeletbeli utazást tehetünk a Dohány utcától New York zsidónegyedéig.Kiemelkedő tehetségeink közé tartozik a fiatal dzsesszdíva, Harcsa Veronika, aki Lámpafény című koncertjén magyar költők megzenésített verseit énekli majd, az este vendége Kulka János.Falusi Marianntól rajongói már megszokhatták, hogy időről időre egyedi, különleges előadásokkal lepi meg a közönséget. Augusztus 30-án Ulpius dalszínház című estjével Szerb Antalnak, a magyar irodalom tragikus körülmények között elhunyt zsenijének állít emléket. A Zsidó Nyári Fesztivál egyik különleges eseménye, hogy a Horgas testvérpáros, Eszter és Ádám először áll közös produkcióval a nyilvánosság elé. Az est több mint koncert, hiszen a zene mellett a film is főszerepet kap. Egy világ címmel az elmúlt tíz év legsikeresebb produkcióiból válogattak dalokat.Gerendás Pétert (képünkön ), aki szeptember 2-án ad koncertet az Uránia Nemzeti Filmszínházban, minden bizonnyal senkinek nem kell bemutatni, hiszen egyike a Zsidó Nyári Fesztivál legnépszerűbb előadóinak. Azonban estjének vendége egy fiatal izraeli énekesnő, Moran Magal, akit első alkalommal hallhatnak a fesztiválon. Moran dalait héber és angol nyelven írja, zenéjében kellemesen keveredik a rock, a népzene és a blues. Több izraeli nemzeti tévécsatorna tehetségkutató műsorában szerepelt már, dalait pedig rendszeresen játsszák a helyi rádiócsatornák.A Dohány utcai zsinagóga és az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett természetesen a Rumbach zsinagógában és az elmúlt évben felújított Goldmark teremben is számos kiváló programmal várjuk a fesztivál látogatóit.A Rumbach zsinagógában bemutatkozik a Tzomet együttes Jeruzsálemtől Jeruzsálemig című estjükkel. Emellett Balogh József zongoraművész önálló estjével és az Omer Klein Trio Kurt Weill-estjével várjuk a kamarazene kedvelőit.A Göncölszekér együttes Ioszip Mandelstam, Paul Celan és Nelly Sachs megzenésített verseivel igazi különlegességet ígér. Akik pedig felhőtlen szórakozásra vágynak, semmiképpen ne hagyják ki Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertjét.A Goldmark teremben A karnevál vége című kamaraelőadással a nagyszerű Popper Péter emlékét idézzük fel, és természetesen megemlékezünk a száz éve született Örkény Istvánról. Az Egyperces évszázad című esten Örkénynek és kortársainak az írásaiból olvas fel Fehér Anna és Áron László. A műsor szerkesztője Tarján Tamás. Akik kedvelik a talkshowk személyes világát, azoknak ajánljuk Kánya Kata rendhagyó zenés beszélgetését Gerendás Péterrel augusztus 27-én.A hagyományos zsidó zenekultúra kedvelői előtt jól ismert Klein Judit neve. A fiatal énekesnő augusztus 30-án ezúttal új együttesével, a SABRE Zenekarral mutatkozik be a Goldmark teremben. Különleges dallamvilág, egyedi hangzás, egzotikus zene jellemzi az új formációt.Szeptember 3-án a Zsidó Nyári Fesztivál és az Osztrák Kulturális Fórum közös produkciójában Karády Katalin alakját idézi fel egy magyar származású bécsi színésznő, Fáy Emese. A Budapesti epizód című monodráma rendezője Thomas Desi.A kabaré műfaja a zsidó kultúra szerves része, amely az Orfeum című esttel igazi élményt ígér a műfaj legjelesebb előadóinak tolmácsolásában. Szereplők: Esztergályos Cecília, Bach Szilvia, Tényi Anett, Németh Kristóf és Faragó András.A hagyományos szabadtéri kézműves kirakodóvásár sem fog hiányozni kínálatunkból, amelynek a patinás Gozsdu udvar ad helyet.További információk: zsidonyarifesztival.hu

Számvevői taktika

Figyelemre méltó, terjedelmes interjút közöl a Népszabadság hétfői száma az Állami Számvevőszék elnökével. Kovács Árpád a jövő évi költségvetésről, a kormány ismert tervezetének reális lehetőségeiről beszél. És mindjárt az interjú elején azt állítja, hogy „Magyarország előrébb jár, mint a korábbi években”, mert a „komplex kép” alapján „egy sor területen rendkívül jó esélyeink vannak” – példaként hozza fel, hogy kiemelkedően képzett munkaerővel rendelkezünk. Másfelől, amikor aztán külföldi üzletemberek véleményét idézi az itteni állapotokról, meglehetősen eufemisztikus szóhasználattal mintegy körülírja kínos válaszaik lényegét:

Pornós profitból nyújt támogatásokat a topcég

Kiemelkeden sok pénzt fordít jótékonykodásra az egyik leggazdagabb magyar. A támogatottak túlnyomó része azonban nem tudja, hogy a nagylelkŐ adományozó cégcsoportjában egy pornóvállalkozás a zászlóshajó. Néhányukat a Hetek szembesítette a valósággal, cikkünkben a reakciókat gyŐjtöttük egybe.

A nemzeti emlékezet nem lehet szelektív

Az elmúlt időkben új arcként robbant be a közélet színpadára Gellért Ádám. A nemzetközi büntetőjogra specializálódott jogász dolgozta ki a lex Biszku néven elhíresült törvényjavaslatot, és olyan kényes ügyekben végez tényfeltáró tevékenységet, mint a Képíró- vagy az aktuális Csatáry-ügy. Háborús bűnökről, politikai akaratról és társadalmi hozzáállásról beszélgettünk.

KÁVÉSZÜNET

Szupermenek háborúja

A világrekordok megdöntésének tendenciáját figyelembe véve a 100 métert több mint ezer év múlva, 3268-ban 0 másodperc alatt fogják lefutni - állapítja meg a tudományos kutatás. Ahhoz, hogy ez valósággá váljon, alapvető változásokra lenne szükség az emberi fizikumban - mindenesetre a statisztikák fontos kérdésre irányítják rá a figyelmet: hol lehet az emberi teljesítőképesség felső határa?

Szívesség.net: Jobb adni

„Nem hittem, hogy van még ilyen" - kezdi a portálon a hálálkodást Klári, aki egy sarok­íróasztalt kapott két ismeretlentől. Valóban, elsőre kicsit gyanús, hogy mire megy ki a játék - internetes átverésekhez szokott szemem keresi is, hogy hol kell megadnom a telefonszámom, a derékbőségem vagy valamely más érzékeny személyes adatom. De nem kell. Viszont kérhetek szívességet, és fel is ajánlhatok bármit, amire nincs már szükségem, bármit, amihez értek, amivel segítenék másoknak.

Veteményes a balkonon

„Én meg lugost csinálok, épen olyat,

Jövő idő

Találkozásunkkor farmert és márkajelzés nélküli pólót visel, kicsit élcelődve jegyzi meg, hogy húsz éve kellett volna magáról még több közlésre szánt fotót csináltatnia. Valószínűleg akkor sem, most sem ez foglalkoztatja. Ahogy ő nevezi, valamelyik „homokozójából" száll ki, amikor arról faggatjuk, miféle szemlélet indítja arra, hogy újra és újra a hazai oktatás egy szegmensébe invesztáljon, most éppen a hátrányos helyzetűekébe.

Vár a nyár

Aquaréna, Magyarország legnagyobb vízi szórakoztatóparkja. Nyáron mindenki a vízpartra, sőt mi több, inkább vízbe vágyik. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyik fiatal sem mondana nemet egy kalandos vízi élményparkra. Ha valaki a nyugalmas fürdőzés helyett ezen a nyáron vízi kalandokra, különleges szórakozásra vágyik, nem kell külföldre utaznunk, bőségesen válogathatunk élményfürdőkben és aquaparkokban, a hazai kínálat nem marad el a nemzetközi élmezőnytől. A kínálatból kiemelkedik a csúszdák mennyiségét és hosszúságát, valamint területét tekintve is a Mogyoródi Aquaréna.

Ingyenkolbász és aranyrúd

Mennyi lehet egy olimpiai érem értéke, és vajon hol éri meg a legjobban olimpiai bajnoknak lenni? Nagyon eltérnek erről a vélemények, vannak olyan országok, ahol eurószázezreket kasszíroznak a bajnokok, de van olyan is, ahol egy fillért sem kapnak - maximum egy sorozatnyi bélyeget.

Nem csak a húszéveseké a világ

A londoni olimpián a kínai csodatini, Ye Shiwen mellett a szintén tizenhat éves Gabrielle Douglas is sporttörténelmet írt. ő az első afroamerikai, aki olimpiai aranyat szerzett a női tornászok egyéni összetett versenyén.

Bajnokok receptje

Kemény munka, magas fájdalomküszöb, ers lélek és hŐség – elengedhetetlen „összetevk” az olimpiai bajnoki cím receptjében. Összeállításunkban a lapzártánking Londonban aranyérmet szerzett magyar olimpikonok eddigi pályafutását foglaltuk össze. Tanulságok – nem csak sportolóknak.

Phelps víziszonnyal küszködött, mégis ő lett a legnagyobb

Vajon mi teszi a sportolót hatalmassá? A gyzelmi trófeák? Az olimpiai aranyérmek? A világrekordok megdöntése? Netalán a botrányok? Michael Phelps esetében mindezek igazak. A 27 éves úszó saját bevallása szerint már mindent elért, amit akart, és ezért ideje valami új dologba kezdenie.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!