hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 08. 30. (XVII/35) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Küszöbön a szíriai beavatkozás

Az egész térséget lángba boríthatja egy Szíria elleni katonai hadművelet – ezzel fenyegetőzik Damaszkusz, szövetségeseivel együtt, miután értesülések szerint a Nyugat hamarosan csapást mérhet az országra. Az erőteljes fellépést az váltotta ki, hogy Damaszkusz egyik külvárosában múlt héten vegyi támadás történt, amiben több száz civil vesztette életét. Szakértők szerint nagy a valószínűsége annak, hogy nemzetközi beavatkozás esetén tovább mélyül a káosz a térségben.

A harmadik nem

Azt se tudom, fiú vagyok-e vagy lány – a legújabb német szabályozások szerint ez már nem vicc. Sőt, az LMBT aktivisták szerint a hermafrodita gyerekeken elvégzett operáció súlyosan sérti a gyerek személyiségi jogait, aki  elveszíti a lehetőséget, hogy ő döntse el, fiú akar-e lenni vagy lány, és ezáltal súlyosan sérül a pszichéje. Bradley Manning, akit leginkább a WikiLeaks-botrány fő szivárogtatójaként ismerhetünk, ugyancsak azt vallja, hogy ő egy férfitestbe zárt nő, és ezentúl szeretné, ha Chelsey-nek szólítanák.

Mugabe nem kér az idegen tőkéből

Robert Mugabe elnök ki akarja utasítani a külföldi cégeket az országból, miközben Zimbabwe népe nyomorog. Az idős diktátor Nyugat-ellenes kirohanásai és hajmeresztő gazdasági programja könnyen még mélyebb válságba taszíthatják Zimbabwét.

Stratégiát váltott a szélsőjobb

Szélsőjobboldali aktivisták százai masíroztak romaellenes jelszavakat skandálva múlt szombaton Csehország nyolc városának utcáin. A számukat külföldi neonácikkal is szaporító demonstrálók több helyen összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik közel 100 embert vettek őrizetbe.

Atlétika szivárványszínben

Az oroszok nyíltan felvállalják, hogy nem kérnek a világot egyre inkább elborító homoszexuális propagandából. Egy júniusban elfogadott új törvény tiltja a „normálistól eltérő” szexuális formák kiskorúak előtti népszerűsítését. A Nyugaton már szokatlannak számító szabályozás ellen azonnal óriási felháborodás tört ki, ám a Duma döntése mellett a polgárok jelentős része is kiáll. Sőt, egyelőre a nemzetközi közösség is úgy véli, hogy a Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia bojkottja is kontraproduktív volna.

Bevándorló voksok

A közelgő német választások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, vajon az egyre nagyobb arányban voksoló bevándorlók hozhatnak-e váratlan fordulatot a szavazatok arányában. A nem uniós államból érkezők közül minden második személy szívesen részt venne a szeptember 22-ei szavazáson, de természetesen nagy részüknek erre (még) nincs lehetősége.

Keresztény célpontok

Mióta a biztonsági erők augusztus közepén két, Mohammed Murszi mellett sztrájkoló blokádot is felszámoltak, egyre több atrocitás éri a keresztény kisebbséget Egyiptomban. Kopt ingatlanok százai és eddig hét hívő esett áldozatul a dzsihád haragjának, miután a keresztényeket nevezték ki bűnbakká Murszi bukásáért.

Belföld

Becsöngettek

Az új tanévben már minden család érzékelni fogja az új köznevelési törvény bevezetésének hatásait. Az általános iskolákban bevezetik az egész napos iskolát, míg az új tantervek, a tananyag- és óraszám-növekedés idén még „csak” az első, ötödik és kilencedik évfolyamot sújtja. Növekszik a pedagógusok kötelező munkaideje, amihez bérfejlesztés is társul ugyan, de úgy tűnik, az új bérezési rendszerrel az a pedagógus jár a legjobban, aki eddig sem dolgozott túl sokat.

Pofozkodás egy fésűért

Fordulat állt be az MSZP és az Együtt–PM képviselői között kialakult állóháborúban: Bajnai Gordon váratlanul bejelentette a szocialistáknak, hogy egy közösen megszervezett közvélemény-kutatással zárják le a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kérdését. Mesterházy Attila szinte gondolkozás nélkül azzal az ugyancsak váratlan ötlettel állt elő, hogy minden egyéni körzetben tartsanak – „hús-vér emberes” – országos előválasztást. Az „ötletek” megítélése a baloldali táborban szórt, volt, aki ellenzéki haláltáncnak és óvodások homokozói verekedésének minősíti a két fél háborúját, mások zseniális húzásként, győzelmi forgatókönyvként értékelik az egyik vagy másik verziót.

Kevésre becsült hungarikum

Az EMMI tőkeinjekciója mentette meg a napokban a világhírű magyar Pető Intézetet a csődtől. A hivatalos közlésekből azt gondolhatnánk, hogy a veszély elhárult, ugyanakkor a dolgozók szerint legalább tíz éve egyik napról a másikra élnek, a tető beázik, az ablakkereteken befúj a szél. Az ellenzék a „Lipótmező-ügyhöz” hasonló ingatlanpanamát sejt a háttérben, amit a megnevezett szereplők határozottan cáfolnak.

Nácitlanítható-e a Fradi B-közép?

Úgy tűnik, magára rántotta a kétajtós szekrényt Kubatov Gábor, az FTC elnöke azzal, hogy harcot hirdetett szélsőséges, neonáci hangvételű ultráik ellen. Persze nem lehet könnyű dolga, hiszen korábban ő is a hírhedt 2-es szektor szurkolója volt, a közelmúltig rendszeresen egyeztetett a radikálisokkal, ráadásul a klub biztonsági szolgálatát részben az ultrák látják el. Eközben vállalhatatlan szurkolói elzárják a Fradi elől az európai felemelkedés útját, a jelentős gazdasági károkat okozó huliganizmus pedig Orbán Viktor futballfejlesztési álmainak is keresztbe tehet.

Hit és értékek

Amikor a nácik szerkesztették a hollywood-i forgatókönyveket

Hollywood aranykoraként vonultak be a filmtörténetbe az 1930-as évek – egy a napokban megjelenő könyv azonban titkos paktumokról, nyomásgyakorlásról, sőt egyenesen zsarolásról beszél, a filmipar fővárosa és a náci Németország kapcsolatát taglalva. Ben Urwand könyve részletesen bemutatja, milyen taktikákkal befolyásolta a náci Németország Hollywoodot a harmincas években, elérve, hogy egy évtizeden keresztül egyetlen, a nácikra és Hitlerre nézve kedvezőtlen filmkocka se kerülhessen a közönség elé – szerte a világon.

HÁTTÉR

Devizamentés: „politikai pszichoterror” alatt a bankszektor

Kettős játékot űz a kormány a bankokkal, mert egyrészt politikai eszközökkel igyekszik rávenni őket, hogy akár a pénzintézetek számára is kedvezőtlen adósmentési csomagot fogadjanak el, mert különben „keményebb eszközöket” is használhatnak. Másrészt sürgeti őket az idő, mert a nemzetközi pénzpiaci folyamatok miatt lehet, hogy fél év múlva egy, a jelenlegi terveknél puhább „devizásmentő-csomag” is a forint bedőlését eredményezheti.

„A szélsőjobb tudatosan beépült a szurkolók közé”

„Ilyen a világ” – mondja George F. Hemingway, aki szerint nincs miért meglepődni azon, hogy a gazdasági szféra szereplői a futball támo­gatása által akarnak tetszeni a regnáló hata­- ­­­­lom­nak. Az Egyesült Államokban befutott üzletember úgy véli, a stadionfejlesztések az egész ország számára nagy lehetőséget jelen­tenek, és van abban logika, hogy a futball ügyének felkarolásával szerezzenek szavazókat politikai pártok. A Hemingway Group és a Budapest Honvéd FC első embere a renitens szur­­kolók megzabolázása érdekében egész szektorokat záratott már be, és ultrákat tilta­tott ki a stadionból, mondván, a szélsőséges meg­nyilvánulásokkal szemben csak kemény eszközökkel lehet fellépni.

Félhold Szigetvár egén

„Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár”; „Törökökkel árasztanák el Szigetvárt.” A leghősiesebb magyar város állami címmel büszkélkedő település és Törökország kapcsolatának újabb fejezetéhez közeledve ehhez hasonló címek voltak olvashatóak a hazai hírportálokon.

Józsi nem eladó

A garage-sale vagy yard-sale amerikai „szabadalom”. Olyan kirakodóvásárt jelent, amelyben egy-egy család kiteszi a kertjébe vagy a garázsába a felgyülemlett lomjait – megunt lemezektől kinőtt gyermekruhákon vagy játékokon át a legkülönbözőbb, feleslegessé vált fogyasztási cikkekig –, és akár filléres áron, de megszabadul tőlük. A plázák ellenkultúrájának is tekinthető spontán kereskedés tavaly óta egyre népszerűbb hazánkban. Nálunk csupán az adóhatóságtól való félelem jelent némi korlátozó erőt, ezért történetünk szereplői csak álnéven nyilatkoztak.

Intézményes aranylövés

Bűncselekmény hiányában lezárult az Uzsoki Utcai Kórházban folytatott nyomozás a morfintúladagolás következtében meghalt betegek ügyében. Az eset kapcsán újból előtérbe került az eutanázia és a betegjogok kérdése. Előfordul, hogy forráshiány miatt kell „szelektálni” a végső stádiumos betegek között.

Becsengetés 2013

Néhány nap, és becsengetnek. Nem csak a gyerekeknek nehéz az iskolakezdés, a tanszerek megvásárlása ugyanis egyre több fejtörést és komoly anyagi terhet okoz a szülők többségének. Pedig idén mint­egy kilencvenezer első osztályos nebuló szüleinek nem kell fizetnie a tankönyvekért, sőt további 600 ezer diák is ingyen kapja őket.

Muzulmán testvéreink

Egy évvel ezelőtt, 2012. augusztus 31-én, örmény idő szerint este 9 órakor Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait hazánkkal, miután a magyar kormány kiadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkosként elhíresült katonát, Ramil Safarovot. A magyar diplomácia történetében 45 éve nem volt példa hasonlóra. A helyzet rendezéséért cserébe Jereván az örmény genocídium elismerését kérte Magyarországtól, ám a kormány török kapcsolataink lehetséges megromlására hivatkozva visszautasította az ajánlatot. A kiadatás híre mérhetetlen politikai, illetve erkölcsi veszte­sé­get okozott hazánknak a nemzetközi porondon, s a nagyhatalmak egy ré­szé-­ nek azonnal megváltoztatta a hegyi-karabahi konfliktushoz való viszonyát.

KÁVÉSZÜNET

Mozgás!

A mozgás szervezetre gyakorolt jótékony hatása már az ókorban is ismert volt. Ekkor már kifejlesztettek mozdulatsorokat annak érdekében, hogy valaki jobban érezze magát. A betegségek kezelésére célzottan összeállított gyakorlatsorok a XIX. szá­zadban egy svéd vívótanár tornarendszeréből fejlődtek ki. Ezzel egy időben Németországban is elkezdték kialakítani a különböző manuális – kézzel végzett – gyógytornakezelések alapjait. Dóró Edit gyógytornásszal, személyi edzővel a nap­jainkban divatos és kedvelt mozgásformákról, a gyógytorna áldásos hatásairól beszélgettünk.

Keep calm and carry on

Lépten-nyomon belebotlunk eme remekbe szabott mottóba, ami arra buzdít, hogy őrizzük meg hideg­vérünket, és továbbra is kitartóan haladjunk tovább. De tudjuk-e vajon, honnan származik ez a mára már sokszorosan újragondolt frappáns szlogen?

A háború igazi győztesei

Egy izraeli tanulmány meglepő felfedezésre jutott: a holokauszt túlélői tovább éltek, mint azok a zsidók, akik nem váltak áldozatává a náci gyű­lö­letnek. A jelenség magyarázatára több elméletet is felállítottak a kutatók. Egyikük szerint „ez az eredmény az emberi szellem erejéről és ellenálló képességéről tanít bennünket”.

Kis siker is nagy eredmény

Dr. B. Aczél Annát nyugodt szívvel nevezhetjük a magyar gyermekvédelem egyik „nagy­asszonyának”, hiszen évtizedek óta a leg­­­nehezebb sorsú gyerekek elkötelezett segítője, a „szakma” minden szintjén. Többször töltött be igazgatói és egyéb vezetői szerepet intézetekben, főiskolai tanszéken, írt tankönyveket, végzett tudományos kutató­munkát, manapság pedig aktív Facebook- felhasználó, mert bevallása szerint legtöbb egykori neveltjével csak így tudja tartani a kapcsolatot...
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!