hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 09. 02. (XX/35) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A kapzsiság győzőtt a felelősség fölött

Ügyészségi nyomozás indult a múlt hét szerdai, legalább 292 halálos áldozatot követelő közép-olaszországi földrengés nyomán, amelyben maffiáról és korrupt építési vállalkozókról beszélnek. A mostani eset ugyanis ékes példája annak, amikor a földrengésvédelemről ugyan esik szó, ám komoly intézkedésekre nem kerül sor annak ellenére, hogy milliárdok folynak az újjáépítésbe és a megelőzésbe. Annál is inkább, mivel a földrengés nem mindenhol tette a földdel egyenlővé a házakat.

Burkinivita - A mosolygós saría és a köztársaság törvényei

Megsemmisítette a francia Legfelsőbb Bíróság a muszlim nők által viselt, teljes testet elfedő tengerparti ruhadarab, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat, melyet csaknem harminc francia településen vezettek be július eleje óta – az érintett polgármesterek közül azonban többen máris bejelentették, hogy készek megszegni a rendelkezést. A burkini betiltása nagy botrányt kavart és élénk vitát indított el az öltözet viselését támogatók között, akik szerint az intézkedés iszlamofób és a kulturális imperializmus megnyilvánulása, valamint azok között, akik szerint szükség lenne az új szabályra az ország biztonsága és az állam szekuláris jellegének megőrzése érdekében.

Jelöltek hosszú sora indulna a francia elnöki székért

Izgalmas fordulatokkal kezdődött a politikai évad Franciaországban, ahol az elnökségre aspiráló politikusok felsorakoztak a rajtvonalhoz, hogy megkezdjék hosszú menetelésüket a jövő áprilisi voksolásig. Az elnökjelöltséget elnyerni szándékozó politikusoknak először a párton belül kell megmérettetni magukat, és itt történt egy nem várt fordulat: egy titkos közvélemény-kutatás szerint François Hollande nem kapná meg a párt jelölését, mert a második fordulóban megverné volt gazdasági minisztere, Arnaud Montebourg.

Homlokegyenest eltér  Trump és Clinton kampánya

Sikerült némi hátrányt lefaragnia Donald Trumpnak Hillary Clintonnal szemben, amiben közrejátszhatott a régóta esedékes új kampányhirdetések sugárzása és a Clinton Alapítvánnyal kapcsolatos botrányos információk kiszivárgása is. Míg a milliárdos aktívan kampányol, ellenfele leginkább adománygyűjtő eseményeken vesz részt. A republikánus jelölt szerdán Arizonában tartott beszédet, melyet nagy várakozás övezett, hiszen előre beharangozta, hogy pontosítja az illegális bevándorlókkal kapcsolatos álláspontját. A két rivális hamarosan szemtől szemben mérkőzik egymással: az első vitát szeptember 26-ára tűzték ki.

Belföld

Merkel és a V4-ek

Lapzártánkkor pontosan egy éve ígérte meg a német közvéleménynek Angela Merkel kancellár, hogy országa megbirkózik a növekvő migrációs nyomással. Hogy a „megoldás” még várat magára, ezt az is mutatja, hogy Merkel utóbbi hete a migrá­ciós krízis és a közép-európai államok ezzel kapcsolatos elégedetlenségének kezelése körül forgott.

Globalizmus és kalifátus

Életútinterjút közölt Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével a Mandiner Balogh Ákos Gergely és Bukovics Martin tollából. Az alábbiakban a Mandiner hozzájárulásával a beszélgetés a Hetek olvasóinak érdeklődésére leginkább számot tartó részleteit közöljük.

Mégis épül muszlim központ Budapesten

Több mint egy évvel a Kőbányára tervezett óriásmecset terveinek nyilvánosságra kerülése után újabb nagyszabású muszlim ingatlanprojektre derült fény Budapesten. Az atv.hu tudta meg, hogy Budapesten, a Gutenberg téren nagyméretű iszlám kulturális központ épül. A létesítményről a helyiek és az építkezésen dolgozók azt mondták a portálnak, hogy a létesítmény mecsetszerű imahely lesz. A tervezett központ az Országos Zsidó Egyetemtől néhány méterre készül. A kőbányai projekttől a kormány a nyilvánosságra kerülés után 72 órával hivatalosan elhatárolódott, most lapzártánkig nem történt ilyen.

Gyömrő az elítélt polgármestert választotta

A Széchenyinek tulajdonított mondás szerint minden közösségnek olyan vezetője van, amilyet megérdemel. Nos, Gyömrő városa vasárnap meggyőző fölénnyel választotta újra polgármesterré azt a Gyenes Leventét, aki köztörvényes bűnügye miatt volt kénytelen lemondani a nyáron. És akiről korábban pornó­­képek jelentek meg az interneten, melyek némelyikén valamilyen fehér port szív fel az orrába. Újraválasztásával Gyenes kisebb kormányon belüli vihart is generált.

 Kvótareferendum: hogy szavaznak a határon túli magyarok?

A határon túli szavazatokon is múlhat az október 2-ára kiírt kvótanépszavazás érvényessége, ezért megkezdődött a határon túl élő állampolgárok mozgósítása is. A referendumon csak a romániai és a szerbiai magyarok szavazhatnak, mert Szlovákiában és Ukrajnában tiltott a kettős állampolgárság.

Hit és értékek

Szex, drog, tűz

A régi mondás szerint ami (Las) Vegasban történik, az Vegasban is marad. Ezzel a reklámszlogennel népszerűsítették hajdan a „bűn városát”, ahová az erkölcsös amerikai polgárok időnként eljárhattak kicsit kirúgni a hámból anélkül, hogy ezzel felforgatták volna képmutatóan berendezett életüket. A 21. században egy másik nevadai helyszín, a Black Rock Desert lett a „bármit megtehetsz, (de tényleg)” élményt keresők Mekkája. Idén 30 éves a világ leghíresebb szürreális karneválja, a Burning Man, amelyen 70 ezer ember tombolja ki magát a „szellem fesztiválján”. A visszatérők közül sokan arról számolnak be, hogy életre szóló „megvilágosodást” kaptak a sivatagban, a harminc méter magas égő emberszobor tövében.

HÁTTÉR

Szépségkirálynő, kerekesszékes, olimpikon

A paralimpia az utóbbi időben a média homlokterébe került, aminek Váczi Anita, a 29 éves paralimpikon kajakozó örül ugyan, de a maga részéről nem szeretne a terület celebje lenni. „Sportoló vagyok, nem médiaszemélyiség” – ezekkel a szavakkal hárítja el sokszor a közszereplést, így örömmel mentünk le hozzá a Szeged melletti edzőtáborba, amikor kiderült, hogy interjút ad a Heteknek. Anita, aki 2003-ban kényszerült kerekesszékbe, 2013 óta kajakozik, és tavaly megszerezte az olimpiai szerepléshez szükséges kvótát Milánóban. Három társával szeptember 6-án mennek Rióba.

A „palotás Szeged” legszebb ékköve

Augusztus eleje óta zajlik az Újzsinagóga felújítása Szegeden, az épület külső rekonstrukcióját a magyar állam közel 1 milliárd forinttal támogatja. A felújítási munkálatokkal a tervek szerint 2017 márciusára végeznek a kivitelezők, így az épület avatásának 114. évfordulóját már megújult környezetben ünnepelheti a szegedi hitközség és a város kultúraszerető közönsége.

Ki kicsoda Szíriában?

A kitörése óta negyed- és félmillió közé tehető halálos áldozatot követelő szíriai polgárháborúba számos belső és külső szereplő kapcsolódott be többé-kevésbé aktívan.

A Lázárok még köztünk vannak

A történelem nem könnyen adja meg magát. Felmérések és tanári tapasztalatok szerint a mai középiskolás diáknak Mátyás király kora és a rendszerváltozás többnyire ugyanolyan távoli, nyomtatott adathalmaz. Pedig utóbbit a szülei megélték, és annak alakítói voltak. Ám ilyesmiről kevés szó esik a családi asztaloknál. Az események átérzése viszont utat nyithat a fiatal szívekhez – még ha a feltárt múlt egy régebbi korból is érkezik a mai tizenévesekhez.

Kalandtúra tanároknak

Az Élet Menete Alapítvány egyedülálló továbbképzést hirdet olyan pedagógusok számára, akiket foglalkoztat, hogy miként lehet a sokszor tabunak számító nemzeti sorskérdéseinket megérteni és érdekfeszítő formában megértetni. A témáról Gordon Gábort,  az alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük.

Vakcina öregedés ellen

Milyen lenne, ha a jövőben lehetővé válna beteg emberek testébe beültetni olyan szerveket, amelyek nem idegen donortól származnak, hanem a saját sejtjeikből lettek növesztve? Gondoljunk csak bele, hogy elérkezhet az idő, amikor a 90 év fölöttiek között általánossá válik, hogy lefutják a maratont. A kérdés számos gazdasági, társadalmi és etikai aggályt is felvet. A témát a The Economist elemezte.

Helyzetjelentés az ukrán frontról

A világ jelenleg Szíriára figyel. Európát lefoglalja a migránskrízis, Ukrajna kikerült a hírekből. Pedig változatlanul háború van Ukrajnában, minden este megy az adok-kapok a keleti területeken. Egy éjszakát töltöttünk az ukrán katonákkal az avgyievkai fronton.

A melegházasság miatt szakadhat az anglikán egyház

Egy, a napokban esedékes ,,titkos zsinaton” hozott döntés új korszakot nyithat az anglikán egyház történetében. A konzervatív vezetés által szervezett gyűlésen ugyanis a Londonnal szomszédos megyék egyházvezetői számára egy olyan terv kidolgozása a cél, mely akár a teljes elszakadást is lehetővé tenné az anglikán egyháztól, ha az hivatalosan is áldását adja meleg párokra. Bár egyelőre nem akarnak új egyházat létrehozni, a szervezők szerint a szakadás elkerülhetetlen lenne egy ilyen esetben.

KÁVÉSZÜNET

Abszurd bírósági ügyek

Túlzott öntudat vagy szimplán jóléti allűrök? A jogos sérelmek mellett egyre több meghökkentő polgári pert kezdeményeztek az elmúlt néhány évben világszerte. Míg a Subway menedzsmentjének feje a szendvicsek nagyságán perlekedő vevők miatt fájhatott, egy TV-társaságot már a pontatlan időjárás-jelentés miatt pereltek be. Mi több: van, ahol egy diák szerint csak a professzorok lelkén száradhat, hogy ő kétszer is elbukott a záróvizsgán.

Több mint klezmer18 éve

Tizennyolcadik születésnapját ünnepli a Sabbathsong Klezmer Band. Az együttes alapítói meggyőződéssel vallják, hogy zenekarukat nem emberi szándék, hanem az Örökkévaló akarata hívta életre. Ars poeticájuk – „több mint klezmer” – értelmében a zsidó–keresztény kinyilatkoztatáshoz térnek vissza: az Ó- és Újszövetség igazságainak hiteles kép­viselőiként mutatják be a klezmert mint stílusokon átívelő műfajt.

Kettős ügynökök a kamra-polcon

A gasztroforradalom és az egészséges táplálkozásra való törekvés elhozta a népszerűséget az álgabonák­nak, vagy fedőnevükön pszeudocereáliáknak. Míg a gabonák a pázsitfűfélék családjába tartoznak, az álgabonák nagy keményítőtartalmukkal, lisztté őröl­hető magvaikkal más rendszertani csoportokból szín­lelik magukat a kenyereinkbe.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!