hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Akik elvesztették a fejüket

2021. 10. 25.
Az Eb-döntő előtt az egyik legnagyobb port felverő esemény három portugál futballista eltiltása volt. Az UEFA döntése alapján 6, illetve 8 hónapig nem vehetnek részt nemzetközi mérkőzéseken. A súlyos döntés oka: a francia– portugál mérkőzésen a franciáknak megadott tizenegyest követően a portugál csapat heves reklamálásba fogott, a később eltiltott játékosok pedig a játékvezetőt lökdösték, sőt az egyik játékos a mezét az osztrák bíróhoz vágta. Az egyik magáról megfeledkező játékost pedig kiállította a játékvezető, jogosan. A szabálykönyv szerint figyelmeztetés jár annak, aki sportszerűtlen magatartásban vétkes, illetve szóval vagy mozdulattal bírálja a játékvezetőt; ha ez megismétlődik, vagy durva, sértő kifejezést használ a játékos, kiállíthatják.

A "mindig megújulásra kész" magyar futballközvélemény csak a fejét csóválta a kemény döntésre. A televízióban megkérdezett szakértők egy kivétellel mind megkérdőjelezték az UEFA-döntés szigorát, tulajdonképpen ezzel modellezve a gondolkodásmódbeli különbséget, amely fennáll hazánk és a futballelit között.
Az UEFA tisztában van azzal, hogy rendezvényeinek nyugodt, stabil lebonyolítása lehet a siker egyik biztosítéka. A nézők sehol sem a reklamálók jeleneteire, hanem az igazi produktumra, a játékra kíváncsiak. A magyar közvélemény hajlamosabb a fejüket elvesztőkre hallgatni, nálunk a cikkek nem a klubban folyó munka filozófiájáról szólnak, hanem "reformerek sirámait" lehet újra és újra olvasni. A nyugati klubok tisztában vannak azzal, hogy a siker titka a befogadó, baráti légkör, ami elősegítheti az alkotó munkát és alapja a sikernek. Ezt csak zavarhatják a különböző botrányok.
Az Európa-bajnokság óriási üzlet, nem mindegy, hogy milyen a labdarúgásról alkotott kép. Ezzel a szigorú döntéssel az UEFA meg akarja őrizni a kialakult jó képet a nagy európai játékról. Nemcsak mi magyarok, hanem a birodalom határvidékén feltűnt más barbárok sem tudják mindig átvenni ezt a filozófiát. A tornán sokáig fennállt az a lehetőség, hogy a modern futball arculatát jobban meghatározhatják a keleti csapatok: csehek, románok, törökök, jugoszlávok. Ez talán akkor úszott el, amikor ezek a gárdák gondolatban játék helyett az őket sújtó játékvezetői tévedésekkel foglalkoztak, vagy e tévedésekre hivatkozva próbáltak maguknak játékvezetői előnyöket kisírni. Erre jó példa Hagi viselkedése is, kiállítása a keleti társadalmakra jellemző lágerfilozófia bukását is szimbolizálja.
A portugál játékosokat sújtó büntetések súlyossága üzenet ezeknek a csapatoknak is, a nézőknek is, és a befektetőknek, hogy az UEFA megvédi a szabályszerűséget, a játékosságot és az események békességét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!