„Ukrajnában hivatalosan az elesett katonák száma a harctéren – legyenek hivatásos katonák vagy behívottak – 55 ezer” – fogalmazott Zelenszkij egy előre rögzített interjúban, amelyet szerdán sugárzott a csatorna. Hozzátette: az áldozatokon felül nagyszámú olyan személyt tartanak nyilván, akiket hivatalosan eltűntként kezelnek.
Az ukrán elnök korábban, 2025 februárjában az amerikai NBC televíziónak adott interjújában még több mint 46 ezerre tette a harctéren elesett ukrán katonák számát. A most közölt adat így újabb jelentős emelkedést jelent a hivatalosan elismert veszteségekben.
Ukrán hatósági adatok szerint 2025 elején mintegy 60–63 ezer személyt tartottak nyilván eltűntként „különleges körülmények” miatt, amely kategória katonákat és civileket egyaránt magában foglal. Elemzők és nemzetközi források szerint az eltűntek jelentős része katonai személyzet lehet, ugyanakkor Ukrajna nem közöl külön bontást a katonai és civil eltűntekről.
A nyilvános ukrán közlések továbbra is alacsonyabbak a nyugati hírszerzési becsléseknél. Amerikai és európai hírszerzési források 2025 folyamán rendszerint lényegesen magasabb veszteségi számokról beszéltek, ám ezek részleteit nem hozták nyilvánosságra, és Ukrajna hivatalosan nem erősítette meg őket.
Szakértők szerint a különbség részben abból adódik, hogy a nyugati becslések gyakran az eltűntek, azonosítatlan holttestek és később halottnak nyilvánított katonák egy részét is beleszámítják, míg az ukrán vezetés kizárólag a jogilag és adminisztratívan lezárt eseteket tünteti fel hivatalos adatként.