"Találkozni fogunk, amint a járvány véget ér" - videón jelentkezett Jack Ma, hónapokkal eltűnése után
A milliárdos röviddel a kínai kormányt kritizáló beszéde után tűnt el
"Találkozni fogunk, amint a járvány véget ér" - videón jelentkezett Jack Ma, hónapokkal eltűnése után

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 20.
Jack Ma, az Alibaba milliárdos társalapítója hónapokkal eltűnése után szerdán újra felbukkant, igaz, csak a kínai állami híroldal által közzétett videófelvételen, melyen vidéki tanároknak tart előadást, majd üzeni, a koronavírus járvány végén lehet vele újra találkozni. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több, mint két hónapja nem látták Jack Mát, az Alibaba alapítóját, aki a tavalyi évig Ázsia leggazdagabb embere volt. Nemcsak hogy nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, de televíziós műsorát is kihagyta, melyben bíróként kellett volna megjelennie. Eltűnése számos spekulációra adott okot, főleg, hogy röviddel azelőtt összetűzésbe került a kínai kormánnyal, és az monopóliumeljárásba kezdett cége ellen.

A kínai milliárdos szerdán bukkant fel újra a Tianmu News kínai állami híroldalon közzétett videón, melyen látszik, hogy a kínai vidéken egy filantróp események tanároknak beszél. Az Alibaba Hong Kong-i részvényei a hírre 9 százalékot növekedtek. 

A felvétel azután került a CNN munkatársaihoz, hogy az Alibabánál érdeklődtek Ma hogyléte felől. A Jack Ma Alapítvány nyilatkozata szerint a milliárdos online díjkiosztó ünnepségen vett részt, ahol tanárokat díjaztak a Vidéki Tanárok Kezdeményezés keretében.

Jack Ma, aki pályafutása során angol tanárként is dolgozott, az oktatás támogatásának ügyét alapítványa prioritásává tette.

A videón, ami a Tianmu News szerint szerdán készült, Ma elmondja a tanároknak, hogy a tanítási kezdeményezés hagyományos ünnepségét a Covid-19 miatt törölték.

"Amint véget ér a járvány, újra találkozunk,"

- teszi hozzá a milliárdos a videón.

Jack Máról részletes portrét olvashat a Hetek pénteken megjelenő számában.

(CNN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!