Rendkívüli: Trump szerint lehetséges, hogy felülírják a történelmi 1973-as abortusztörvényt
A hétgyermekes életpárti bíró változást hozhat a Legfelsőbb Bíróságban
Rendkívüli: Trump szerint lehetséges, hogy felülírják a történelmi 1973-as abortusztörvényt

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 09. 27.
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív Amy Coney Barrett szövetségi fellebbviteli bírót jelölte alkotmánybírónak szombaton. Ezzel pedig közel 50 év után lehetővé válhat, hogy az abortuszt szövetségi szinten legalizáló Roe v Wade törtvényt végre felülírják. Ezt maga az elnök nyilatkozta a Fox Newsnak. 

A demokrata oldal hosszú ideje tart attól, hogy a konzervatív bírák kinevezésével veszélybe kerül a Legfelsőbb Bíróság azon 1973-as határozata, ami a Roe v Wade néven elhíresülve tulajdonképpen elvette az államoktól az abortusz betiltásának a jogkörét. Egy szóval, mindenütt legalizálták a magzatok megölésének lehetőségét. 

Életeket menthet Barrett jelölése

Ahogyan a legutóbbi jelölésnél, a Brett Kavanaugh ügyben, most az elkötelezetten életpárti keresztény Amy Coney Barrett esetében is felmerült a kérdés: vajon erre a jelölt elfogadásával sor kerülhet-e. A választ maga Donald Trump adta meg a Fox & Friends című hétvégi műsorban, ahol kijelentette, hogy "minden bizonnyal lehetséges", hogy Barrett-tel akár olyan döntést is hozhat majd a Legfelsőbb Bíróság, ami felülírja a Roe v Wade pert. 

"Határozottan konzervatív nézetei vannak, ez a bírói döntéseivől is látszik, meglátjuk hogyan sikerül végül a jelölése, de szerintem sikerülni fog"

- fogalmazott Trump. Az elnök az abortusztörvénnyel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy valamilyen módon, de visszakerülhet ismét az államok hatáskörébe az abortusz tiltásának a jogköre. 

 

Hű az írott törvényekhez

Az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében jelentette be a jelölést, amely megfelel az amerikai sajtó várakozásainak.     

Donald Trump "nagyszerű pillanatnak" nevezte a jelölést, és emlékeztetett arra, hogy Amy Coney Barrett a harmadik alkotmánybíró, akit elnöksége idején jelölt. Kiemelte, hogy Coney Barrett a néhai Antonin Scalia alkotmánybíró tanítványa volt, és hű ahhoz a hitvallásához, hogy a bírónak az írott törvények alapján kell döntéseket hoznia.     

Az elnök briliáns bírónak nevezte jelöltjét. "Ön fantasztikus (alkotmánybíró) lesz" - fordult a bírónőhöz. Trump hangsúlyozta: nem lehet akadálya, hogy a szenátus megszavazza a jelöltet. Mint fogalmazott: gyors szenátusi folyamatra és szavazásra számít.     

Nem alakíthatják a bírók a politikát

A 48 éves Amy Coney Barrett rövid beszédben köszönte meg a bizalmat. "Szeretem az Egyesült Államokat és szeretem az Egyesült Államok alkotmányát" - fogalmazott.     

A vendégek között volt Mike Pence alelnök, Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke, William Barr igazságügyi miniszter, illetve a néhai Scalia özvegye és a fia, Eugene Scalia, aki jelenleg munkaügyi miniszter a Trump-kormányzatban. Jelen voltak az alkotmánybíró-jelölt családtagjai, köztük hét gyermeke is.     

A jelölt tiszteletét fejezte ki a múlt héten elhunyt Ruth Bader Ginsburg alkotmánybíró iránt, akinek a helyére jelölték őt. Leszögezte: változatlanul azt vallja, hogy egy bírónak csakis az írott törvény szerint szabad döntéseket hoznia. "Egy bíró nem a politika alakítója, és távolságot kell tartania a politikától" - hangsúlyozta.     

Globális imanap Trumpért és a konzervatív bíró-jelöltért

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje még a Fehér Ház ünnepsége alatt nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel a szenátust, hogy az elnökválasztás előtt ne szavazza meg Coney Barrett jelöltségét. Coney Barrett még be sem fejezte hatperces beszédét, amikor Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője szintén nyilatkozatot adott ki. Ebben azt állította, hogy a bírónő megszavazásával az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény felszámolására szavaznának a politikusok.     

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője a bejelentés után úgy nyilatkozott Coney Barett jelöléséről: Donald Trump "nem is dönthetett volna jobban". Leszögezte:

a szenátus az elkövetkező hetekben szavazni is fog az alkotmánybíró-jelöltről.     

Amerikai lapértesülések szerint a bírójelölt meghallgatása október 12-én kezdődik a szenátusban.     

Közben Washington belvárosában több ezren vettek részt azon a közös meneten, amelyet Donald Trump támogatására szervezett Franklin Graham, a néhai Billy Graham prédikátor fia. A Capitolium épületétől a Lincoln-emlékműig teljesen megtelt a belváros. Az egybegyűltek nemcsak Donald Trumpot biztosították támogatásukról, hanem közösen imádkoztak az egyébként mélyen hívő katolikus Amy Coney Barrettért is. A tömeghez csatlakozott Mike Pence alelnök, aki a Lincoln-emlékmű talapzatánál elmondott rövid beszédében Trump "üdvözletét és háláját" tolmácsolta az egybegyűlteknek, egyúttal kérte őket arra is, hogy imádkozzanak az alkotmánybíró-jelöltért.

(Hetek/Guardian/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!