"Próbálj kevésbé fehér lenni" - érzékenyítette dolgozóit a Coca-Cola által ajánlott kurzus
A LinkedIn tanfolyam a rasszizmus elleni fellépéshez igyekezett "támpontokat" adni
"Próbálj kevésbé fehér lenni" - érzékenyítette dolgozóit a Coca-Cola által ajánlott kurzus

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 22.
Nagy felháborodást keltett pénteken a közösségi médiába kiszivárgó hír, miszerint a Coca-Cola munkatársai faji érzékenyítő tréningen vettek részt, amely többek között arra tanította meg őket, hogyan legyenek "kevésbé fehérek". Mindezt a rasszizmus elleni harc jegyében.

A kurzus egyik diája a következő címekkel indított: "Szembeszállás a rasszizmussal, a fehérség megértése, a rasszista mibenlétének megkérdőjelezése", majd egy további dia elmagyarázta, mit is jelent, és miért is éri meg "kevésbé fehérnek" lenni. 

Az előadó szerint ugyanis a fehérség egyenlő az elnyomással, arroganciával, túlzott önbizalommal, önvédelemmel, tudatlansággal. Ezzel szemben, aki kevésbé fehér, az alázatosabb, figyelmesebb, jobban hisz, szakít az apátiával és szakít a fehér szolidaritással is.

"Az Egyesült Államokban és más nyugati nemzetekben a fehér emberek arra lettek szocializálva, hogy úgy érezzék, fehérségük miatt eredendően magasabb rendűek. A kutatások is azt mutatják, hogy a 3-4 éves gyermekek is értik, hogy jobb fehérnek lenni."

- magyarázza egy másik dia.

A konklúzió pedig: "Próbálj meg kevésbé fehér lenni."

A kurzust a "Fehér törékenység" könyv szerzője, Robin DiAngelo indította a LinkedIn oldalon, és a tanfolyam bevezetője szerint célja az, hogy: 

"Megadjuk a rasszizmussal és öntudatlan elfogultsággal való szembeszálláshoz szükséges szókincset és gyakorlatokat, egyéni és szervezeti szinten. Nincs recept egy befogadó munkahely felépítéséhez. Ez egy folyamat, amelybe kell vonni színes embereket is, és ennek egészen addig folytatódnia kell, amíg a cég üzleti tevékenységet folytat. Ha azonban már az eszközök rendelkezésére állnak, már rálépett a jó útra. "

A hírt óriási felháborodás követte. Többek között Candace Owens konzervatív műsorvezető is rámutatott a képzés abszurditására:

"Ha egy vállalat olyan képzésen való részvételre bátorítaná dolgozóit, ami a "hogyan legyünk kevésbé feketék" címet viselné, a világ felrobbanna, és perek sokasága zúdulna a nyakába.

Őszintén remélem, hogy a Coca-Cola érintett munkatársai perelni fognak a nyilvánvaló rasszizmus és diszkrimináció okán."

A Coca-Cola hivatalos válaszában se nem erősítette meg, se nem tagadta, hogy a szóban forgó kurzuson való részvételre buzdította volna alkalmazottait.

(The Blaze/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!