Paivi-per: Több mint félezer ember olvasott együtt Bibliát a Finn Nagykövetség előtt
A volt finn belügyminiszter köszönetet mondott a kiállásért
Paivi-per: Több mint félezer ember olvasott együtt Bibliát a Finn Nagykövetség előtt

Forrás: Hetek

2023. 08. 30.
Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak keresztény tüntetők kedden Finnország budapesti nagykövetségének épülete előtt. Az akció résztvevői a volt finn belügyminiszter, a kisebbségi csoport elleni uszítással vádolt Paivi Rasanen mellett álltak ki.

A kereszténydemokrata finn politikus melletti véleménynyilvánítást Kulifai Sára, a Hetek külügyi rovatvezetője szervezte.

Paivi Rasanen négy éve tartó pere ezen a héten csütörtökön és pénteken másodfokon folytatódik. A finn képviselőasszony Facebookon reagált a budapesti megmozdulásra.

„Nagyon köszönöm! Nagyszerű, bátorító szavak!”

- reagált az M1 híradó beszámolójának láttán a volt belügyminiszter.

Az eseményhez csatolt tájékoztatójában Kulifai Sára azt írta: a képviselőnőt azért állították bíróság elé, mert a finn evangélikus egyház Pride melletti kiállása kapcsán "Pál apostol homoszexualitással kapcsolatos szavait idézte a Bibliából".

A finn belügyi tárca korábbi vezetőjének emellett két másik ügyben is bíróság elé kell állnia:

  1. egy 2004-ben készített írása miatt, amely arról szól, hogy "Isten az embert férfinak és nőnek teremtette",
  2. valamint egy "Mit gondolt Jézus a homoszexualitásról?" címmel 2018-ban adásba került talk show-ban elhangzott megjegyzései miatt.

Paivi Rasanent a bíróság idén márciusban első fokon felmentette, ám a finn főügyész fellebbezése nyomán a per másodfokon folytatódik.

.
Forrás: Hetek

A keddi budapesti demonstráció résztvevői szerettek volna egy Bibliát átnyújtani a finn nagykövetnek, de azt a választ kapták, hogy senki nem tartózkodik az épületben, és zárva tart a nagykövetség, így a szentírást a postaládában helyezték el. A szervezők ezzel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a Biblia a finn és a magyar keresztény kultúra közös alapja.

Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője a demonstráción azt mondta: nemcsak Paivi Rasanen mellett kívánnak kiállni, hanem valamennyi üldözött keresztény mellett is, mert a kereszténység ma "a legüldözöttebb kisebbség a világon".

Hangsúlyozta:

"a keresztény hitet nem lehet gettóba zárni".

A budapesti finn nagykövetség előtti utcaszakaszt csaknem teljes szélességében megtöltő keresztény demonstrálók az esemény végén közösen elmondták a Miatyánkot.

Az esemény kapcsán Kulifai Mátéval készült Hírt TV-s interjú itt tekinthető meg:

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!