„Öt arc a fényképen, öt holttest a padlón”, egy muszlim önkéntes mentős vallomása (18+)
A Hamász mészárlásának megdöbbentő brutalitását látta a helyszínen
„Öt arc a fényképen, öt holttest a padlón”, egy muszlim önkéntes mentős vallomása (18+)

Megrázó feladat volt az elpusztított települések átvizsgálása( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 11. 13.
Dzsamal Waraqi, a ZAKA nevű izraeli civil szervezet önkéntese a Dél-Izraelben a Hamász által elkövetett bestiális mészárlás után segít a holttestek összegyűjtésében, hogy a meggyilkoltak megkaphassák a végtisztességet. 

A naphire.hu szemlézte a Times of Israel című lapban megjelent nyilatkozatot, amelyben Waraqi arra buzdít minden vallási csoportot, hogy „tegyük meg a magunk részét az országért”.

A ZAKA olyan, önkéntesekből álló szervezet, amely a holttestek és emberi maradványok zsidó vallásnak megfelelő szabályok szerinti, maradéktalan összegyűjtését végzi.

Waraqi elmondta, hogy nem fogta fel teljesen a katasztrófa méreteit, amíg meg nem látott egy motorkerékpár mellett fekvő férfit a déli város bejáratánál. „Rájöttem, hogy a férfit fejbe lőtték. Ezután felemeltem a fejem, és megláttam az úttesten szétszórt holttesteket”.

A mentős a mészárlást követően társaival Sa'ad, Kfar Aza és Be'eri kibucaiban dolgozott önkéntesként, ahol a Hamász terroristái egész családokat lőttek le, égettek el élve és csonkítottak meg otthonaikban.

„Nem volt könnyű - amikor belépünk egy otthonba, elkezdjük felfedezni annak az életnek a nyomait, amely csak néhány órája betöltötte ezeket az otthonokat” – mondta Waraqi, és leírta, 

hogyan találta meg a családok fényképeit, a gyerekek játékait és menórákat a holttestek mellett.

Azt mondta, hogy „belülről emésztik” az emlékek, és amikor hazatér a munkából, arra gondol, hogy a mészárlások helyszínein maradhattak még el nem temetett holttestek vagy emberi maradványok.

„Ami ott történt, annak semmi köze az iszlámhoz vagy bármilyen valláshoz” – folytatta.

„Ez a kannibálokhoz, a kegyetlenséghez és a féktelen gyűlölethez kapcsolódik, nem a valláshoz”. 

Waraqi elmondta, hogy egy pillanatra sem félt munkája során, még akkor sem, amikor a háború első napjaiban még nem tisztították meg a területet a terroristáktól: „Valakinek el kell végeznie a munkát. Ha nem nekem, akkor valaki másnak”. 

Elmondta, hogy 13 évvel ezelőtt kezdett el önkénteskedni a ZAKA-nál Jeruzsálemben. A szervezet önkénteseinek többsége ultraortodox zsidó, de az izraeli társadalom egészéből vannak munkatársai. „Ennek az országnak a része vagyok, mint minden arab, muszlim, drúz és keresztény. Ki kell vennünk a részünket az országért folyó munkából” - mondta Waraqi.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!