Mike Pence: itt az ideje, hogy a Roe kontra Wade a történelem süllyesztőjébe kerüljön
Ma tárgyalja az életpárti többségű amerikai Legfelsőbb Bíróság az ügyet, ami a precedens eltörléséhez is vezethet
Mike Pence: itt az ideje, hogy a Roe kontra Wade a történelem süllyesztőjébe kerüljön

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 12. 01.
Tegnap este Mike Pence volt amerikai alelnök arra buzdította a Legfelsőbb Bíróságot, hogy bírálja felül a Roe kontra Wade-ügyben hozott döntést, mely 1973 óta jogi védelemben részesíti a nők abortuszhoz való jogát. Úgy fogalmazott Pence, hogy a szóban forgó ítéletet el kell küldeni oda, „ahová való, a történelem süllyesztőjébe”. Épp a mai napon tárgyalja a Legfelsőbb Bíróság a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyét, amely ügy végül a Roe kontra Wade-ügyben született precedens eltörléséhez is vezethet.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Pence a National Press Club összejövetelén szólalt fel, melynek a Susan B. Anthony List életpárti csoport volt a házigazdája.

A volt alelnök beszéde elején kijelentette, régóta van azon az állásponton, hogy egy társadalmat az alapján lehet megítélni, hogyan bánik a legsebezhetőbbekkel: az idősekkel, betegek, fogyatékkal élők és a magzatokkal.

"Nem azért jöttem ma ide, hogy közvéleményről vagy akár a joggyakorlatról beszéljek, hanem hogy a jóról és a rosszról beszéljek.”

„Hatalmas örömmel és büszkeséggel tölti el a szívedet, ha tudod, hogy valahol Amerika közösségeiben, ahogy a nap lemegy, minden este van egy fiatal anya, aki ágyba fektet egy kisgyermeket s megcsókolja a homlokát. Majd imádkozik és hálát ad Istennek, hogy segített neki az életet választani” – fogalmazott az eseményen az egykori alelnök.

Majd így folytatta:

„Mondhatni, az élet emberi jog s ösztönözzük az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát, hogy az életet válassza.

Ma az amerikai történelem új korszakának a küszöbén állunk. Olyan korszak ez, melyben valamennyi emberi életet újfent tisztelnek és magukhoz ölelnek az emberek.

Egy olyan korszak, amelyben korunk nagy erkölcsi kérdéseit újra a nép dönti el választott képviselői útján – a meg nem választott bírák helyett.

Ahogy ma itt állunk,

könnyen lehet, hogy egy olyan korszak küszöbén állunk, amelyben a Legfelsőbb Bíróság a Roe kontra Wade-et a történelem süllyesztőjébe küldi, ahová való.”

Pence elmondta, hogy arra kéri a bíróságot, hogy az asztalukra került ügyben írjon történelmet, bírálja felül a Roe kontra Wade-ügyben hozott ítéletet, és „állítsák vissza az élet szentségét”.

Mint mondta, az 1973-as döntés óta az Egyesült Államokban több mint 62 millió magzatot vetettek el, vagyis az USA lakosságának közel 20 százaléka eltűnt.

„Egy új generáció ébredt fel s végre az élet diadalmaskodik Amerikában. Fiatalok millióinak nyílt fel a szeme (…).”

„Ez egy választás két különböző jövő, két teljesen más világnézet között, melyek olyan távol állnak egymástól, mint kelet és nyugat” – mondta Pence.

„A baloldal úgy gondolja, hogy a gyerekek terhet jelentenek. Mi azonban hisszük, hogy a gyermekek Isten ajándékai. A baloldal úgy látja, hogy a család intézménye elavult és szükségtelen. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy a család a civilizáció alapköve.”

Ahogy arról korábban írtunk, Clarence Thomas bíró 1991-ben a Legfelsőbb Bíróság előtti meghallgatásán azt mondta, hogy nem sokat gondolkodott azon, vajon helyesen döntött-e a Roe kontra Wade-ügyben. Azonban csupán hónapok kellettek ahhoz, hogy rájöjjön, rossz döntés született és el kell vetni a mérföldkőnek számító 1973-as ítéletet, mely azóta is biztosítja a nők abortuszhoz való jogát szerte Amerikában. A most zajló felülvizsgálati eljárás pedig mindent megváltoztathat az abortuszok kérdésében.

(Daily Wire/Hetek)

.
Előfizetői akció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!