Megszavazta az Európai Parlament a jelentést, mely szerint az abortusztilalom egyenlő a nemi erőszakkal
Megszavazta az Európai Parlament a jelentést, mely szerint az abortusztilalom egyenlő a nemi erőszakkal

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 25.
Az Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló Matic-jelentést, amelyben a képviselők hangsúlyozzák, hogy garantálni kell, hogy a nők rendelkezésére álljon a biztonságos és legális abortusz.

Az uniós parlamenti képviselők többsége szerint néhány tagállamban még mindig szigorú korlátok közé szorítják a nők abortuszhoz való jogát, aminek következtében a nőknek illegális terhességmegszakításhoz kell folyamodniuk, vagy terhességüket akaratuk ellenére ki kell hordaniuk, ami viszont az emberi jogaik megsértését jelenti. A jelentés leszögezi:

hogy az uniós tagállamokban biztosítani kell a terhességmegszakításta kérésre történő abortusz legyen jogszerű a terhesség korai szakaszában, ha terhes nő egészsége vagy élete veszélyben van, akkor azon túl is, illetve, hogy az abortusz teljes tilalma a nemi alapú erőszak egyik formája.

sajnálattal állapították meg, hogy az orvosok, illetve az egészségügyi intézmények vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatják az abortusz elvégzését, ami viszont nők életét és jogait veszélyezteti.

Szexuális és reprodukciós felvilágosítást az általános iskolákba

Az EP azt is sürgeti, hogy a kormányok valamennyi általános és középiskolás számára biztosítsák a tényeken alapuló, életkornak megfelelő, diszkriminációmentes szexuális és reprodukciós egészséggel és jogokkal kapcsolatos oktatáshoz való hozzáférést, mivel ez jelentős mértékben hozzájárulhat a nemi erőszak és a szexuális zaklatás csökkentéséhez.

Emellett arra szólítja fel a tagállamokat, hogy biztosítsanak jó minőségű és korszerű fogamzásgátlási módszereket és eszközöket, illetve nyújtsanak családtervezési tanácsadást és széleskörű tájékoztatást a fogamzásgátlással kapcsolatban.

A jelentés arra is rámutat, hogy a női higiéniás termékeket terhelő adó negatív hatással van a nemek közötti egyenlőségre, ezért felhívták a nemzeti kormányokat, hogy töröljék el a tisztasági termékek adóját, és alkalmazzanak mentességet vagy nullaszázalékos adókulcsot e nélkülözhetetlen és alapvető fogyasztási cikkekre.

KDNP: a jelentés a szólásszabadság korlátozására szólít fel

Hölvényi György, a KDNP uniós parlamenti képviselője az állásfoglalás megszavazásával kapcsolatban az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában hangsúlyozta: a jelentés önmagában sérti az emberi jogokat, mivel a szólásszabadság korlátozására szólít fel. Mint mondta,

az abortusszal kapcsolatos veszélyekről szóló mentális és egészségügyi felvilágosítást gyűlöletbeszédnek és tévesen a nőkkel szembeni megkülönböztetésnek minősíti.

Korlátozná továbbá a lelkiismereti szabadságot is azáltal, hogy az abortusz végrehajtásának elutasítását az orvosi ellátás megtagadásával teszi egyenlővé. Emellett figyelmen kívül hagyja a tagországok alkotmányos és erkölcsi hagyományait a terhességmegszakítás határok és korlátok nélküli engedélyezésével.

A képviselő szerint a jelentés hivatkozási alap kíván lenni majd ahhoz, hogy az EP radikális baloldali többsége beleszólhasson a szigorúan tagállami hatáskörökbe, a szülők nevelési kötelezettségeibe, amellett, hogy sérti a magánélethez való jogot is.

"Hallatlan, hogy a szélsőséges ideológiákat valló baloldali EP többség első feladata a koronavírus-járvány idején is, hogy áterőltessen egy ilyen jellegű jelentést, amely a tagállamok egészségpolitikával és oktatással kapcsolatos kizárólagos hatáskörébe avatkozik be"

- hangsúlyozta Hölvényi György.

Hamarosan szavaznak az Európai Parlament plenáris ülésén a radikális abortusz- és LMBTQ-törekvéseket előmozdítani szándékozó Matić-jelentésről, ami teljes nevén „Jelentés a szexuális és reprodukciós egészség és jogok helyzetéről az EU-ban a nők egészségével összefüggésben”.

Az úgynevezett Matic-jelentés elfogadása ellen néhány hete a CitizenGO petíciót is indított, mivel az szerintük az eddigi legradikálisabb élet- és családellenes kísérlet az Európai Parlamentben, ami szembemenve a tagállamok szuverenitásával.

Kiiktatja az abortusz minden akadályát, az általános iskolások LMBTQ-irányú szexuális nevelésére szólít fel, amelynek „tükröznie kell a szexuális irányultság, a nemi identitások, a kifejezésmódok és a nemi jellemzők sokféleségét”, a transzgender „nemváltó” műtétek és hormonkezelések TB-finanszírozását ösztönzi, korlátozni kívánja az orvosok a lelkiismereti szabadsághoz való jogát az abortusz végzésének megtagadására, megszünteti az abortusz minden időbeli és indokon alapuló korlátját (tehát bármilyen okból akár a 9. hónapig ösztönzi annak engedélyezését), illetve a tanácsadást és az abortusz előtti várakozási időt is felszámolja, emellett „életkortól függetlenül” és szülői beleegyezés nélkül kívánja elérhetővé tenni az abortuszt és a fogamzásgátlást a fiatal lányok számára.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!