Márki-Zay Iványi Gábort kérné fel köztársaságielnök-jelöltnek, aki vállalná is
Előbb persze meg kell egyeznie a hat ellenzéki pártnak
Márki-Zay Iványi Gábort kérné fel köztársaságielnök-jelöltnek, aki vállalná is

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

2022. 02. 07.
A Telex úgy értesült a felektől, hogy Márki-Zay Péter már érdeklődött Iványi Gábornál, hogy vállalná-e a felkérést, amennyiben őt jelölné az ellenzéki összefogás köztársasági elnöknek. Kiderült, vállalná. 

A lap arról írt, hogy az Egységben Magyarországért sajtóosztálya közölte, előbb meghozzák a közös döntést, majd ezt követően jelentik be a jelölt személyét. Ennek ellenére Márki-Zay már elkezdett puhatolózni Iványinál, hogy vállalná-e a felkérést. Bár a Telexnek elmondta, nincs abban a pozícióban, hogy a hatpárti konszenzus hiányában fel is kérje. 

Sőt, még az a döntés is születhet, hogy nem jelölnek senkit és nem is választanak, hiszen volt egy olyan elképzelés is, miszerint

közvetlenül az állampolgárok választhatnák az államfőt, nem pedig a parlamenti képviselők. 

Márki-Zay szerint Iványi valóban integrálni tudná a nemzetet, "a fideszeseket és nem fideszeseket, a jobb- és baloldaliakat is." Iványi Gábor a Telexnek elmondta, hogy elfogadná a felkérést. "Ha találnak egy olyan jelöltet, akit minden párt támogat, akkor készségesen hátrébb lépek, mert nincs ambícióm.

Csak ebben a helyzetben pontosan tudom, hogy ez miről szól"

- fogalmazott. 

A lap úgy tudja, hogy csak azért nincs még döntés a személyéről, mert a Jobbik még nem adta be a derekát. A párt egy nemzetközileg elismert magyar professzort szeretne. 

(Telex)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!