hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Előválasztás: ki a legnagyobb győztes és a legnagyobb vesztes?
Lezárult az első forduló, körvonalazódnak az erőviszonyok
Előválasztás: ki a legnagyobb győztes és a legnagyobb vesztes?

A DK tudta a legtöbb szavazót mozgósítani, ám Dobrev Klára egyben a leginkább elutasított jelölt is.(Fotó: Vörös Szilárd)

2021. 09. 30.
A lapzártánk idején rendelkezésre álló részeredmények alapján úgy tűnik, hogy Dobrev Klára mellett Karácsony Gergely, illetve Márki-Zay Péter szerepelt legjobban az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében – így várhatóan ők folytatják majd a versengést a második fordulóban. Az kijelenthető, hogy a voksolás legnagyobb nyertese a Demokratikus Koalíció (DK) lett.

A héten véget ért az ellenzéki előválasztás első fordulója, amelyben a 106 egyéni választókörzet jelöltjeiről, valamint a közös miniszterelnök-jelölt személyéről lehetett dönteni. A miniszterelnök-aspiránsok versenye még nem ért véget, a második forduló a tervek szerint jövő héten kezdődik, ebben az első forduló legjobban teljesítő három jelöltje – a lapzártánk idején ismert eredmények alapján: Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter – vesz részt.

Az utóbb idők legjelentősebb ellenzéki innovációjának mondott előválasztási procedúrát a szervezők egyértelmű sikerként kommunikálják, főként azért, mert több mint 633 ezren adták le a szavazatukat a szűk másfél hét alatt. Ugyanakkor a folyamat és annak eredménye számos kérdést is felvet – elsősorban az ellenzék számára.

Elsőként említhető, hogy – mint ismert – az előválasztás informatikai rendszere a választás kezdete után nem sokkal leállt. A napokban elkészült kiberbiztonsági elemzés megállapításai szerint külső támadás is történt, ugyanakkor voltak biztonsági hiányosságok és a megnövekedett terhelésre sem megfelelően készítették fel a rendszert. Mindez felveti a kérdést, hogy a két nap alatt „összefoltozott” infrastruktúrában nem maradtak-e olyan hibák, amelyek akár a választási eredmények manipulálását is lehetővé tehették.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!