Kiderült, a világon melyik városban a legdrágább élni
Tel-Aviv letaszította Párizst az Economist éves rangsorának éléről
Kiderült, a világon melyik városban a legdrágább élni

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 12. 02.
Az izraeli Tel-Avivot jelölte meg az Economist Intelligence Unit (EIU) idén a világ legdrágább városának megélhetési szempontból. A tavalyi ötödik helyről kapaszkodott fel a 2021-es globális lista első helyére, megelőzve Párizst, Szingapúrt, Zürichet és Hongkongot is. Párizs Szingapúrral közösen a második, míg Zürich és Hongkong került az első ötbe. New York a hatodik, Genf a hetedik, Koppenhága, Los Angeles és Oszaka pedig a Top 10-et zárta.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Tel-Aviv a lista élére kerülése a nemzeti valuta, a sékel dollárral szembeni erősödésének, valamint a szállítási és élelmiszerárak növekedésének volt köszönhető.

A rangsor átrendeződésében nagy szerepet játszott a világgazdaság világjárvány miatti változása is.

Az energia és az élelmiszer ára egyes országokban drasztikusan megemelkedett a kereskedelem korlátozásának, a munkaerőhiánynak és az ellátási lánc folyamatos szűk keresztmetszeteinek köszönhetően. Az ólmozatlan benzin literjének átlagos ára 21 százalékkal nőtt, derült ki a felmérésből.

Róma esett a legnagyobbat a listán: 16 hellyel lejjebb, a 48. helyre csúszott le, különösen erősen csökkent az élelmiszerek és a ruházati termékek ára. 

Teherán emelkedett viszont a legtöbbet, az iráni főváros ugyanis 50 helyet ugrott a 29. helyre, köszönhetően a folyamatos kínálati oldali korlátoknak, az áruhiánynak és az emelkedő importáraknak az amerikai szankciók újbóli bevezetését követően.

A vizsgált városok közül a szíriai Damaszkuszban a legolcsóbb lakhatás, melyet a sorban követ a líbiai Tripoli és az üzbég Taskentet.

A 10 legdrágább város:

  1. Tel-Aviv
  2. Párizs
  3. Szingapúr
  4. Zürich
  5. Hongkong
  6. New York
  7. Genf
  8. Koppenhága
  9. Los Angeles
  10. Oszaka

 

(Guardian/Hetek)

.
Előfizetői akció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!