"Ki a fene szavazott magára?" - így szorongatták meg a techcenzorokat a szenátusi meghallgatáson
A Google, a Facebook és a Twitter vezetőinek a politikai részrehajlásról kellet színt vallaniuk
"Ki a fene szavazott magára?" - így szorongatták meg a techcenzorokat a szenátusi meghallgatáson

Jack Dorsey, a Twitter vezetője( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 10. 29.
Az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának szerdai meghallgatásán a törvényhozók élesen bírálták a Google, a Twitter és a Facebook vezetőit. A szenátorok kérdőre vonták a három informatikai óriásvállalat vezetőit a platformjaikon alkalmazott cenzúra miatt.

Sundai Pichai, a Google, Mark Zuckerberg, a Facebook és Jack Dorsey, a Twitter vezetője videokonferencián tájékoztatta a kereskedelmi bizottság tagjait a cégük tevékenységéről, hangsúlyozva, a kommunikációra vonatkozó törvény szerint ők nem vonhatók felelősségre jogi úton harmadik félhez köthető tartalmak publikációja miatt.

Roger Wicker, a szakbizottság republikánus elnöke a szóban forgó törvény mély reformjára szólított fel. A reform a tartalomszolgáltató felelősségét erősítené a tartalmak megjelentetésében és szelektálásában.

"Engem az nyugtalanít, hogy ezek a platformok a valóság nagy hatalmú döntőbíráivá váltak"

- jegyezte meg.

Leszögezte: amikor a tartalmat moderálják, és ezt a felhasználók nem tudják befolyásolni, akkor az amerikaiak széles tábora kevés információhoz jut a politikai és gazdasági döntéshozatal különböző folyamatairól.

Ted Cruz Texas republikánus szenátora egyenesen kijelentette, a Google, a Twitter és a Facebook a szólásszabadság és a szabad, fair választások legnagyobb ellenségei"

a holokauszt-tagadás ellen nincs szabály

A republikánus szenátorok elsősorban a Twitter vezetőjét ostorozták. Wicker például hangsúlyozta, hogy a felület "rendszeresen cenzúrázza az Egyesült Államok elnökét",

eddig összesen 65 alkalommal távolították el tweetjeit, míg a holokauszt-tagadó iráni ajatollah, az orosz elnök, vagy más világvezető megnyilvánulásait békén hagyták.

Cory Gardner Colorado republikánus szenátora Jack Dorsey-t a kérdés kapcsán arról is faggatta, vajon ha Trump ennyi tweetjét vették le "félretájékoztatás" címén, akkor például a nyílt holokauszt-tagadó tweetek miért nem esnek ugyanebbe az eltávolítandó kategóriába.

Miután Dorsey elismerte, hogy nyilvánvaló félretájékoztatás a holokauszt-tagadás is, Gardner megkérdezte, a soát nyíltan megkérdőjelező iráni ajatollah tweetjeihez miért nem nyúltak hozzá a platformon, míg az amerikai elnökéhez számtalan alkalommal

A Twitter-vezér szerint azonban kijelentette, az ajatollah bejegyzései, bár félretájékoztatások, mégsem ütköztek a platform ez ellen hozott szabályaiba, azaz nem "manupilálták a médiát, a közegészséget, kifejezetten a COVID-dal kapcsolatos információkat, a polgári integritást, nem avatkoztak bele a választásokba és nem nyomták el a szavazókat".

Vagyis világosan kijelentette, nincs szabályzatunk az ilyen típusú félrevezető információk ellen, így minden holokauszt-tagadó tartalom helyet kaphat a Twitteren.

Szelektív médiacenzúra és a Hunter Biden-ügy

Ted Cruz texasi republikánus szenátor egyenesen nekiszegezte Dorseynak, a kérdést, hogy: 

"ki a fene szavazott magára, és ki tette felelőssé azért, hogy a média miről számolhat be és az amerikaiak mit hallhatnak? Miért viselkedik úgy, mint egy demokrata szuperadományozó"?

Dorsey szerint nem így járnak el, ezt is próbálják bizonyítani a meghallgatáson való részvétellel.

Nem több, mint két hete tiltotta le a Twitter a New York Postot a demokrata elnökjelölt fiát, Joe Bident érintő riport megosztását, melyben  Hunter Biden jövedelmező üzleti ügyeinek korrupciós hátterét és Joe Biden esetleges felelősségét is felvetik. Nem csak a posztot blokkolták azonban, hanem a híroldal egész fiókját, arra hivatkozva, hogy az hackelt anyagot igyekezett megosztani.

"Csapatunk elhamarkodott döntést hozott. Az URL-ek és a közvetlen üzenetváltás blokkolása helytelen volt, így helyrehoztuk a hibát."

- reagált Dorsey.

A republikánus szenátorok arra is kíváncsiak voltak, a közösségi média vállalatok miért nem kezelnek minden felhasználót ugyanúgy, tehát a Bidenhez kötődő botrány sztoriját miért blokkolják, Trump adóügyeinek kiszivárogtatásával kapcsolatban pedig miért nem így járnak el.

Online tartalmak és a felelősség kérdése

Egy másik nagy téma, ami felmerült, annak a törvénynek a módosítása volt, ami mentességet biztosít a jogi felelősség alól a szolgáltatóknak minden harmadik félnek számító felhasználó által közzétett információval kapcsolatban. 

Dorsey szerint ez a törvény biztosítja a szólásszabadságot az interneten, és eltörlése a szabadság eltörlését jelentené, Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója  azonban késznek mutatkozott az érvényben lévő törvény módosítására. Mint fogalmazott:

"úgy gondolom, hogy a kongresszusnak napirendre kellene vennie a törvény megvitatását annak érdekében, hogy az az eredeti céljainak megfelelően működhessék".

(MTI/CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!