Istent dícsőítette a nigériai válogatott a döntőbe jutást követően
Istent dícsőítette a nigériai válogatott a döntőbe jutást követően

Fotó: Youtube/Inside Football

2024. 02. 08.
Az Afrika-kupa második elődöntőjében Nigéria válogatottja Dél-Afrika legjobbjaival játszott, ahol 1-1-es állást követően tizenegyesekkel jutottak a döntőbe.

A kongói rendezésű Afrika-kupa elődöntőjében a végsőgyőzelemre is esélyes Nigéria a meglepetéscsapatnak számító Dél-Afrikai Köztársasággal (a nyolcaddöntőben az abszolút favoritnak számító Marokkót ejtették ki) játszott elődöntőt. Az első félidőben nem volt nagy különbség a két csapat között.

Bár Dél-Afrika többet birtokolta a labdát, és eggyel többször veszélyeztette az ellenfél kapuját, nem szerzett gólt, mint ahogy Nigéria sem.

A második félidő derekán aztán egy büntetővel megszerezte a vezetést Nigéria, sőt a meccs hajrájában egy egészen elképesztő jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikoris a nigériai csapat egy kontrából megszerezte a második gólját is. Csakhogy a VAR közbeszólt. A videózás során kiderült, hogy a nigériai csapat támadása egy, a saját tizenhatosukon belül elkövetett szabálytalanságból indult, így a gólt annulálták, és a dél-afrikai csapat jutott büntetőhöz, amit kötélidegekkel értékesítettek.

A kétszer negyedórás ráadásban nem esett több gól, így jöhettek a büntetők, ahol a nigériai csapat csupán egyszer hibázott, míg a dél-afrikaiak kétszer is.

A büntetőpárbaj után a teljes nigériai csapat eufóriában tört ki, voltak akik a szurkolókhoz rohantak, voltak akik a kapusukhoz sietettek. Az ünneplés közben aztán a teljes csapat a kezdőkörben telepedett le, ahol a stáb idősebb tagjaival hálát adtak Istennek a sikerükért.

A mindenteldöntő tizenegyes értékesítője Kelechi Iheanacho így nyilatkozott a mérkőzést követően:

"Óriási volt rajtam a nyomás. Megcsinálom vagy megtörünk, ez volt a kérdés. Ezért hálás vagyok Istennek hogy sikerült a döntőbe lőnöm a csapatunkat."

Folyamatosak a keresztények elleni attrocitások Nigériában

Azért is különleges a nigéria csapat közös imája, mert az országban rendszeresek a kersztényeket ért támadások és elnyomások. Tavaly karácsonykor közel 200 embert mészároltak le és több ezer család vált földönfutóvál, amikor Bokkos városának gyülekezetét muszlim fegyveres erők megtámadták. Augusztusban pedig egy baptista gyülekezet 61 éves pásztorát végezték ki hidegvérrel.  

Vasárnap az Afrika-kupa döntőjében Elefántcsontpart lesz Nigéria ellenfele.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!