(18+) Egy baptista lelkészt agyonlőttek, két hívőt pedig elraboltak nigériai terroristák
Tragikus állapotok
(18+) Egy baptista lelkészt agyonlőttek, két hívőt pedig elraboltak nigériai terroristák

Nigériai keresztény istentisztelet ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 09. 01.
Elraboltak két keresztényt a nigériai Kaduna államban múlt pénteken - két nappal azután, hogy fegyveres terroristák agyonlőttek egy baptista lelkészt a tagköztársaság egy másik részén. Az országban hatalmas veszéllyel jár keresztényként élni.

Mint arról a Christian Post beszámolt, a nigériai terroristák múlt pénteken este hatoltak be Wusasa város többségében keresztények lakta területére, és hurcoltak magukkal a két hívőt, egy testvétpárt: Yusha'u Petert és Joshua Petert, akik a wusasai Szent Lukács Anglikán Kórház munkatársai.

Egyik helyi közösségi vezető, Isiyaku Ibrahim elmondása szerint a két testvért este 9 óra körül rabolták el a fegyveresek.

„Történt mindez nem sokkal azután, hogy az apjukat is elrabolták és fogságba vitték a terroristák”

– tette hozzá Ibrahim a Morning Star Newsnak küldött szöveges nyilatkozatában.

Az emberrablásokra azután került sor, hogy augusztus 23-án agyonlőtték Jeremiah Mayau baptista lelkészt a Csikun megyei Ungwan Misszióban, ahol a Tawaliu Baptista Gyülekezetet vezette a 61 éves pásztor.

(Christian Post / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!