„Isten törvényét vagy a finn törvényt követik?” – közeledik a történelmi finn Biblia-per második felvonása
Február 13-án szimpátiatüntetéssel állnak ki Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter és Juhana Pohjola lutheránus püspök ügye mellett Budapesten
„Isten törvényét vagy a finn törvényt követik?” – közeledik a történelmi finn Biblia-per második felvonása

Fotó: CNE/Danielle Miettinen

2022. 02. 08.
A szólás-, és vallásszabadság próbája Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter és Juhana Pohjola lutheránus püspök pere, melynek eredménye egész Európára hatással lehet. A homoszexualitással kapcsolatos bibliai idézet miatt kirobbanó ügy második tárgyalása alig egy hét múlva zajlik majd Helsinkiben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a két keresztény vezető először január 24-én állt bíróság elé a finn fővárosban, miután írásaikon, illetve nyilvános bejegyzéseiket keresztül hangot adtak a szexualitással és a házassággal kapcsolatos bibliai nézeteiknek.

Päivi Räsänen volt finn belügyminisztert és Juhana Pohjola lutheránus püspököt gyűlöletbeszéddel és a homoszexuális emberek méltóságának megsértésével vádolta meg a finn ügyészség, egyszerűen azért, mert idézték és értelmezték Pál apostol szavait az LMBT-életmóddal kapcsolatban. 

Ezzel a finn legfőbb ügyész gyakorlatilag a Bibliát helyezte vád alá, melyre mindeddig szekuláris finn bíróságon nem volt példa. 

Az ügyben a védelmet segítő amerikai emberi jogi ügyvéd, Paul Coleman elmondta, hogy a jelenlevő finn jogászok, akik hosszú éve dolgoznak a bíróságon, elmondták, eddig egy ízben sem volt példa arra, hogy a vád Biblia-verseket olvasson fel a tárgyaláson. 

„Az ügyész azzal kezdte, hogy elmagyarázta, az ügy miért nem a hitelvekről, vagy a Bibliáról szól, majd elkezdett felolvasni az Ószövetségből”

Finn bíróságnak soha korábban nem kellett még döntést hoznia olyan kérdésben, hogy a Bibliát idézni bűn-e, vagy sem. Emberi jogi megfigyelők az esetet fontos indikátornak tartják arra nézve, hogy nő-e a nyugati kormányok állampolgárainak beszédük és meggyőződésük miatti üldözése.

Coleman hozzátette, a tárgyalás nagy része a Biblia társadalomban betöltött szerepével foglalkozott, hogy az mennyire összeegyeztethető a finn törvényekkel, azt sugallva, mintha a kettő alapvető ellentétben állna egymással. 

A nap azzal zárult, hogy az ügyész megkérdezte Pohjola püspököt, kérdésének történelmi jelentőségével valószínűleg nem is számolva, hogy vajon

„Isten törvényét, vagy a finn törvényeket követi-e”.

Ez a mondat már annálfogva is érdekes, hogy közel kétezer évvel ezelőtt magát Péter apostolt is bíróság elé citálták evangélizációs tevékenysége, és Jézus nevének használata miatt, és amiatt, hogy az arra vonatkozó vallási hatóság tiltásának ellene ment. Akkor az apostol nemes egyszerűséggel csak ennyit válaszolt:

„Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embernek.” (Apcsel 5.)

Az ügyet Coleman „modern kori inkvizíciós vagy eretnek perként” írta le. Ebben az esetben az eretnekség abban áll, hogy Päivi és Pohjola szembe mentek napjaink szexuális ortodoxiájával. 

Az ügyvéd arra is rámutatott, hogy a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvények általában rendkívül homályos kereteket tartalmaznak, amik ügyészi visszaéléseknek hagy teret.

A második, egyben végső tárgyalás február 14-én, hétfőn várható.

Az ügyet egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi, Magyarországon is születtek petíciók, civil és politikai közlemények Päivi és Pohjola mellett. Egy nappal a tárgyalás előtt, vasárnap délután kettőkor pedig százak vonulnak a finn nagykövetség elé, hogy szót emeljenek a szólás-, és vallásszabadság mellett.

(Federalist/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!