Idén akár az összes színészi Oscar-díjat fekete vagy ázsiai színész kaphatja
A díj történetében először két női rendező is esélyes az Oscarra
Idén akár az összes színészi Oscar-díjat fekete vagy ázsiai színész kaphatja

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 04. 20.
Izgalmasan alakulhat a Oscar-gála a színészek és a rendezők számára is és a díj történetében először két női rendező, Chloé Zhao és Emerald Fennell is esélyes az Oscarra, ráadásul mindketten forgatókönyvíróként is nyerhetnek az amerikai filmakadémia 93. díjátadó ceremóniáján vasárnap este.

A hollywoodi színészcéh (SAG) díjait április elején mind a négy színészi kategóriában

valamilyen etnikai kisebbséghez tartozó színész, Jun Ju Dzsung, Daniel Kaluuya, Viola Davis és Chadwick Boseman nyerte el, akik március közepén a filmakadémiától is jelölést kaptak.

A színészcéh díjai rendszerint jó előrejelzői a filmakadémia díjainak, így könnyen megeshet, hogy a legjobb színész és színésznő, valamint a legjobb női és férfi mellékszereplő kategóriában ők viszik el az Oscart is.

A koreai Jun Ju Dzsung a Minari című filmben nyújtott alakításáért, Kaluuya pedig a Judas and the Black Messiah epizódszereplőjeként Oscar-esélyes, Viola Davis a Ma Rainey: A blues nagyasszonya női főszereplőjeként kaphat Oscart, Chadwick Bosemant pedig posztumusz jelölték a legjobb színész díjára ezért a filmért.

Idén példátlanul színes lett az Oscar-mezőny: húsz jelölt közül kilenc színész tartozik valamilyen etnikai kisebbséghez.

Először fordult elő a díj történetében, hogy a legjobb színész díjára jelöltek többsége nem fehér: Anthony Hopkins (Az apa) és Gary Oldman (Mank) mellett Boseman, Riz Ahmed (A metál csendje) és Steven Yeun (Minari) is esélyes az Oscarra - emlékeztetett a BBC News cikke.

Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája bejelentette tavaly szeptemberben, hogy azon mozifilmek, amik a legjobb film kategóriában versenyezni akarnak, 2024-től négy követelmény közül minimum kettőnek meg kell majd felelniük, melyek Hollywood diverzitását hívatottak biztosítani. 

A vasárnapi Oscar-gála a rendezői mezőnyben is meglepetést okozhat

A jelöltek között először szerepel két nő, A nomádok földjét rendező Chloé Zhao és az Ígéretes fiatal nő rendezője, Emerald Fennell. Ebben a kategóriában eddig egyetlen női Oscar-díjas született: 2010-ben A bombák földjén című filmjéért Kathryn Bigelow kapta a díjat és azóta is csak egyszer volt nő a jelöltek között: 2018-ban a Lady Bird című filmjével Greta Gerwig.

Zhao és Fennell ráadásul forgatókönyvíróként is Oscart kaphat, Zhao a legjobb adaptált forgatókönyv-, Fennell pedig az eredeti forgatókönyv-kategóriában.

Azzal is Oscar-történelmet írnának, ha valamelyiküknek sikerülne mindkét kategóriában megszereznie a díjat. Emellett, mivel mindkettejük filmje szerepel a legjobb film mezőnyben, producerként is díjazottak lehetnek.

A 93. Oscar-díjátadó gálát helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg Los Angelesben. Az élő közvetítést 225 ország és térség televíziójában sugározzák világszerte. A magyar nézők a Moziverzum tévécsatornán láthatják hétfőn hajnalban.

Francis McDormand, aki A nomádok földje női főszereplőjeként esélyes az Oscarra, a film producereként szintén díjat kaphat. Korábban még egyetlen színésznőnek sem sikerült egy filmmel mindkét kategóriában győznie egyazon évben.

A legjobb eredeti forgatókönyv mezőnye is újdonságot hozott az Oscar-történelembe: ugyanis először fordul elő, hogy mind az öt jelölt - Minari, Ígéretes fiatal nő, Judas and the Black Messiah, A chicagói 7-ek tárgyalása és A metál csendje - egyúttal a legjobb film-kategóriában is esélyes a díjra.

A színészi mezőnyben Glenn Close jelölése a Vidéki ballada az amerikai álomról című filmért ugyancsak izgalmas, mivel a 74 éves színésznőt jelölték eddig a legtöbb, nyolc alkalommal anélkül, hogy egyszer is megkapta volna az Oscart. Ráadásul idén játékáért nemcsak a filmakadémia díjára, hanem a legrosszabb alakításért járó citromdíjra is jelölést kapott, s ezzel ő lett a harmadik színész, akit ugyanazért az alakításáért mindkét díjra jelöltek.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!