Korábbi felvétel (forrás: Israel Defense Forces / YouTube)
Az IDF közlése szerint a dél-libanoni Madzsdal Zún falunál feltárt föld alatti alagútrendszert semmisítették meg vasárnap este, amely a Hezbollah egyik legfontosabb katonai támaszpontja volt.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A detonációra előre figyelmeztették Észak-Izrael lakóit, mert akkora erejű volt, hogy téves földrengésriasztást is kiválthatott volna. A több mint kétszáz méter hosszú, a földfelszín alatt több mint huszonöt méter mélyen, iráni technológiával épített létesítményben korábban több száz fegyvert tároltak, köztük drónokat, robbanófejeket, robbanóanyagokat, valamint izraeli célpontokra irányított indítóaknákat.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac védelmi miniszter közös közleményben számolt be az akcióról, amelyről Izrael előzetesen tájékoztatta az Egyesült Államokat és annak libanoni különmegbízottját.
Az izraeli határtól mintegy tíz kilométerre fekvő Madzsdal Zún a Hezbollah egyik "előkészületi faluja" volt, amely látszólag civil településként működött, valójában azonban katonai támaszpont volt, ahonnan megfigyelték Izraelt, és a háború során támadásokat indítottak izraeli települések ellen.
Az IDF szerint az alagútrendszer a Hezbollah egyik legjelentősebb katonai létesítménye volt.
🎯DISMANTLED: An underground Hezbollah terror complex in the area of Majdal Zoun, within the Security Zone in southern Lebanon.
— Israel Defense Forces (@IDF) June 28, 2026
The underground complex was constructed using technology and expertise provided by the Iranian terror regime. The tunnel route was 200+ meters long and…
Robbanásbiztos ajtókkal, négy indítóaknával és tizenkét helyiséggel rendelkezett, amelyeket fegyverraktárként és a terroristák elszállásolására használtak. A komplexumban több tucat szétszerelt drónt, repülőeszköz-alkatrészeket, robbanófejeket és robbanóanyagokat találtak. A létesítmény megsemmisítését célzó művelet során az izraeli hadsereg több mint húsz Hezbollah-fegyverest ölt meg.
(MTI / Hetek)