hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gonosz napok - E heti köszöntőnk
Gonosz napok - E heti köszöntőnk

Fotó: AP / Tsafrir Abayov

2023. 10. 19.
Nehéz okosságokat írni ezekben a napokban, amikor óráról órára változik a helyzet a nagyvilágban.

Fogalmunk sincs, mit tartogat a holnap: egyik nap Irán „órákon belül érkező” megtorló csapással fenyegeti a hazája biztonságáért harcoló, alattomosan megtámadott Izraelt, közben a világ árgus szemmel figyeli, mikor indul meg a szárazföldi offenzíva Gáza ellen, aztán csend. Amikor az olvasó a kezébe veszi az újságot, már lehet, hogy teljesen más lesz minden.

Van azonban egy dolog, amit biztosan előre lehetett tudni: hogy a nemzetközi közvélemény a kezdeti sokk hatása alatti részvétnyilvánítások és összevont szemöldökök után egyre inkább Izrael ellen fordul – vagy legalábbis egy szintre helyezi a támadót a megtámadottal, amikor az önvédelmet merészel gyakorolni.

Így lesznek a gyerekgyilkos túszejtő mészáros dzsihádistákból palesztin harcosok, a honvédő katonákból pedig rasszista elnyomók, egy kegyetlen apartheid állam képviselői. 

Közben az izraeli közvélemény egyre elégedetlenebb: erős viszontválaszt vár a kormányától. Nem csoda, egyenes adásban nézték végig, ahogy lemészárolják és megalázzák a sajátjaikat. Igazságszolgáltatásra várnak a vezetőiktől, miközben a világ vezetői egymásnak adják a kilincset Netanjahu irodájában, hogy önmérsékletre „inspirálják” Izrael első emberét. Isten adjon neki bölcsességet ezekben a napokban. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!