Felszállt az első közvetlen repülőjárat Izraelből Abu-Dzabiba
Felszállt az első közvetlen repülőjárat Izraelből Abu-Dzabiba

Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 08. 31.
Felszállt az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiba az első közvetlen repülőjárat Izraelből, Tel-Avivból, fedélzetén az amerikai és az izraeli békedelegációval.

"A jövőt nem a múltnak kell diktálnia. Hiszek benne, hogy lehetséges a béke és a virágzás" - mondta az amerikai delegációt vezető Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és közel-keleti főtanácsadója, mielőtt útnak indult az izraeli El Al légitársaság LY971-es járatával, amely áthalad Szaúd-Arábia légterén az ország különleges engedélyével. 

"Az első járatra készülünk Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között, és reméljük, hogy történelmi út indul ezzel a Közel-Keleten és azon is túl. Imádkoztam, hogy a muszlimok és az arabok lássák ezt a járatot szerte a világban, és ismerjék fel hogy mindannyian isten gyermekei vagyunk" - tette hozzá Kushner.

"Célunk, hogy közös munkaprogramot hozzunk létre a kapcsolatok előmozdítására az idegenforgalomban, az innovációban, a tudományban, a technológiában, az egészségügyben, és még sok más területen. Ma reggel különleges jelentést kap a 'Béke legyen veled' hagyományos áldása"

- mondta a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren az izraeli delegáció élén álló Meir Ben-Sabbat. A nemzetbiztonsági tanács vezetője. Az izraeli küldöttségben fontos tisztviselők utaznak, köztük a miniszterelnöki hivatal megbízott igazgatója, valamint a külügyminisztérium főigazgatója.

A kétnapos látogatáson közös munkacsoportok fognak tárgyalni különféle témákban a polgári és a gazdasági együttműködésről szóló megállapodások aláírása előtt. A katonai és biztonsági egyezmények megkötését elhalasztották, miután Izraelben belpolitikai tiltakozást keltett az a hír, hogy az emírségek az Izraellel kötendő béke titkos záradékaként F-35-ös harci gépeket vásárolhat az Egyesült Államoktól.

Saj Li Spígelman, az izraeli tudományos és technológiai minisztérium főigazgatója többek közt a műholdak, valamint űrhajósok közös küldetésének lehetőségeiről és a koronavírus-kutatás területén folytatható együttműködésről fog tárgyalni az emírségekben.

Ez az El Al légitársaság első kereskedelmi járata az Egyesült Arab Emírségekbe, és ebből az alkalomból arabul, héberül és angolul a béke szót írták a Boening 737-es orrára. A háromórás repülőút után a küldöttségeket hivatalos fogadás várja Abu-Dzabiban, a repülőtéren.

A hétvégén az emírségeket vezető Kalifa bin Zájid Ál Nahajan elrendelte a 1972-ben meghirdetett Izrael-ellenes bojkott törlését. Az új rendelet lehetővé teszi az izraeli vállalatok és állampolgárok számára a kereskedelmi kapcsolatokat az emírségekkel, és az emírségek kereskedői is vásárolhatnak ezentúl hivatalosan izraeli termékeket.

Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti teljeskörű diplomáciai kapcsolatok létesítésének szándékát augusztus 13-án jelentették be. Az Egyesült Államok közvetítésével létrejött megállapodás várható aláírása után az Egyesült Arab Emírségek lesz a harmadik arab ország, amelynek Egyiptom és Jordánia után teljes, aktív diplomáciai kapcsolatai lesznek Izraellel.

A bejelentés óta eltelt hetekben szinte azonnal megnyitották a közvetlen telefonvonalakat, és a két ország miniszterei barátságos telefonbeszélgetéseket folytattak egymással. Elsősorban a védelem, az orvostudomány, a mezőgazdaság, a turizmus és a technológia terén törekednek együttműködésre a jövőben.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!