Fellélegezhetünk? Hónapokon belül mérséklődhet az élelmiszerdrágulás, talán még csökkenhet is néhány termék ára
Fellélegezhetünk? Hónapokon belül mérséklődhet az élelmiszerdrágulás, talán még csökkenhet is néhány termék ára

Illusztráció( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 02. 01.
A következő hónapokban valószínűleg mérséklődik az élelmiszerdrágulás Magyarországon, kisebb mértékben esetleg csökkenhet is néhány termék ára - mondták keddi rendezvényükön Budapesten az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. szakértői.

Az Agrár- és élelmiszeripari üzletág vezetője a következő negyedévre várja az áremelkedés ütemének csökkenését, és ekkorra derül ki az is, milyen mértékben esik vissza a fogyasztás. Hollósi Dávid hozzátette, hogy a termelők is bizakodóbbak lettek, a visszajelzések alapján 2022 végén már nem romlott a helyzetértékelésük, ugyanis a költségeik emelkedését jórészt el tudták fogadtatni a kereskedőkkel és a vásárlókkal.

Még mindig a szántóföldi növénytermesztés kilátásai a legjobbak, bár a kukorica súlyos veszteséggel zárt az aszály miatt. Rontotta a gazdák helyzetét az is, hogy a szokásos, főképp Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkező behozatal mellett tavaly jelentős, az év végéig akár 1,5 millió tonnányi gabona és olajosmag érkezett Ukrajnából, jelentősen lenyomva a felvásárlói árakat.

A szakértő úgy véli, hogy valamelyest az állattartók is bizakodóbbak, hiszen az olcsó ukrán gabona csökkenti a takarmányköltségeiket, a termékeik iránti keresletet pedig nem vetette vissza olyan mértékben a drágulás, mint várták. Visszaesés inkább a zöldségek forgalmában látszik, a gyümölcstermesztőknek pedig az okozhat gondot, hogy a felvásárlási árak nem követték a termelési költségeik emelkedését. A kiszámíthatatlan időjárás miatt a gyümölcs kockázatos ágazattá vált, jövedelmezővé tenni költséges beruházásokkal, öntözéssel, fagy és jég elleni védekezéssel lehet. Aki erre nem képes, megragad a kevésbé jövedelmező szinten.

Hollósi Dávid szerint a magyar élelmiszergazdaság új korszakba lépett, amelyben egyre fontosabb az együttműködés a térség többi országával. A magyar termelők nyeresége várhatóan emelkedni fog, hiszen az agrárium kibocsátása 2015 óta 2500 milliárd forintról 4000 milliárd forintra nőtt, és ezt előbb-utóbb az évek óta nagyjából 700-800 milliárd forint körül stagnáló profitnak is követnie kell. A sertéstartók közül lesznek, akik nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel, de a magyar baromfitartók például már most is európai színvonalon állnak.

A szakértő szerint Magyarországon alapvetően azért lehetett európai viszonylatban is jelentős a növekedés, mert a nyugati országokhoz képest korábban olcsó volt az élelmiszer. Közben a termeléshez szükséges energiáért és alapanyagokért ugyanazt a magas árat kell fizetniük az itteni termelőknek. Így most az áremelkedés nagyobb mértékű volt itt, mint a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban, ahol az ágazat energiaigénye is alacsonyabb - derült ki a bemutatott összesítésből, amely szerint a később csatlakozott uniós tagállamok még mindig a kevésbé hatékonyan termelő államok közé tartoznak a közösségen belül.

Héjja Csaba szintén az élelmiszerdrágulás közeli mérséklődését valószínűsíti belföldön, nyugaton viszont még a következő negyedévekben is jelentős áremelkedést vár.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!