"Ezt még megbánjátok" - tajtékoznak a demokraták, hétfőn megszavazhatják Trump jelöltjét a Legfelsőbb Bíróságba
Nem négy évre, évtizedekre meghatározhatja az Egyesült Államok irányát
"Ezt még megbánjátok" - tajtékoznak a demokraták, hétfőn megszavazhatják Trump jelöltjét a Legfelsőbb Bíróságba

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 10. 23.
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága csütörtökön megszavazta Amy Coney Barrett jelöltségét az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságba.

A bizottság 12 republikánus tagja egyhangúlag megszavazta Coney Barrett bírói jelöltségét, a demokrata párti szenátorok bojkottálták a szavazást, nem is jelentek meg a voksoláson.

Hatástalan demokrata bojkott

A demokrata párti szenátorok e helyett csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartottak. Chuck Schumer, demokrata párti frakcióvezető kijelentette: "nem könnyű szívvel" hozták meg a bojkottról szóló döntést. "Mi ezt a törvénytelen meghallgatást bojkottáljuk" -fogalmazott Schumer.

"Ez az ő döntésük volt, az enyém pedig az, hogy szavazzak a jelöltre" - mondta a szavazás előtt Lindsey Graham, az igazságügyi bizottság republikánus elnöke. Hozzáfűzte:

"nem fogjuk megengedni nekik (a demokratáknak) hogy átvegyék a bizottság feletti uralmat".

A dél-karolinai politikus ostorozta a demokrata párti szenátorokat, hangsúlyozva, hogy már az Obama-kormányzat idején átpolitizálták az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságot, mivel az alsóbb szintű bírósági jelölésekkor eltörölték az obstrukció intézményét.

"Emlékszem Schumer szenátorra, amikor azt mondta, 'még megbánjátok ezt', de ma ő fogja megbánni"

- jelentette ki Graham.

Határozatképtelenné akarták tenni a bizottságot

A demokraták a bizottság határozatképtelenségét szerették volna elérni a bojkottal. A bizottság szabályzata szerint ugyanis két kisebbségi szenátorra - ez esetben demokrata párti politikusra - van szükség a szavazás lebonyolításához. Lindsey Graham azonban kijelentette: mivel a demokraták szándékosan próbálták meg ellehetetleníteni a szavazást és bojkottálták a bizottságot, ezért erre az esetre eltörli ezt a szabályzatot.

 

Graham közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: Amy Coney Barrett megérdemli a szavazást, és jelöltségét meg is szavazzák. "Barrett bírónő megérdemli, hogy alkotmánybíró legyen, és az is lesz" - fogalmazott a kommünikében Graham.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren gratulált a republikánus szenátoroknak.

"Nagy nap ez Amerikának"

- írta az elnök a mikroblogban.

Hétfőn dönt a szenátus

A szavazás után Chuck Schumer a Capitolium (a törvényhozás épülete) előtt újságíróknak azt mondta: "Amy Coney Barrett jelölése a legtörvénytelenebb folyamat volt, amelynek valaha is tanúja voltam a szenátusban, és esetleges megerősítése rossz következményekkel jár majd a szenátusra, a legfelsőbb bíróságra és egész országunkra nézve is".

A szenátus egésze hétfőn szavaz majd a konzervatív Amy Coney Barrett jelöltségéről.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!