Elszállították az Út a vadonba filmből ismert buszt
Az alaszkai járgányhoz kötődő "divathullám" túl sok emberéletet követelt
Elszállították az Út a vadonba filmből ismert buszt

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 23.
Talán senkinek nem kell bemutatni az Út a vadonba című könyvet. Jon Krakauer regényének, illetve az abból készült filmnek olyannyira sikerült belopnia magát az emberek szívébe, hogy a benne szereplő elhagyatott buszt évről évre egyre többen keresték fel. Ez azonban időnként tragikus következményekkel is járt.

A Teklanika folyó nyugatra fekvő pontján már 60 éve rozsdásodó busz 1960-61 között végzett útfelújítási munkálatok során került a Denali Nemzeti Park közelébe. 

A 24 éves Chris McCandlesst Jack London valamint Henry David Thoreau történetei inspirálták arra, hogy nekivágjon az alaszkai vadonnak. A civilizációt háta mögött hagyó, kalandvágytól fűtött fiatalember 1992 nyarán talált a lakatlan kocsira, amely több mint 100 napon keresztül biztosított otthont a számára, egészen addig, míg éhen nem halt. 

Az elhagyatott busz, amely Alaszka egy távoli pontján, mondhatni a semmi közepén található, 1996-ban vált közismertté, miután megjelent Jon Krakauer McCandless történetét bemutató könyve. A sztori nyilvánosságra kerülése után rengetegen vágtak neki az ismeretlennek, és eredtek az áhított busz nyomába. Az érdeklődést csak növelte, hogy 2007-ben Sean Penn megfilmesítette a történetet. 

A Nemzeti Gárda úgy nyilatkozott, hogy a busz iránt mutatott hatalmas érdeklődés valamint a vele felmerülő problémák közbiztonsági kérdéssé nőtték ki magukat. A nem kevés rizikóval járó túra már több halálos áldozatot is követelt. Két ilyen különálló eset látott napvilágot 2010-ből, illetve 2019-ből, ahol a vállalkozó szellemű turisták a busz felé vezető út során vesztették életüket a Teklanika folyóba fulladva. A Természeti Erőforrások Minisztériuma hozzátette: már 15 olyan kutatási, illetve mentési akcióra került sor 2009 és 2017 között, melyek a bajba került turisták megmentésére szolgáltak. A helyiek szintén felszólították a hatóságokat, hogy tegyenek intézkedéseket a busz okozta veszély csökkentésére és annak kiküszöbölésére.

„A hét közepén megtörtént a busz elszállítása, illetve biztosítottuk, hogy Chris bőröndje, amely a McCandless család számára igen sokat jelent, biztonságban eljusson hozzájuk” – tette közzé a Nemzeti Gárda. 

Az alaszkai hatóságok örülnek a látogatóknak, de sietnek felhívni a figyelmet, hogy a vadonban való túrázás nem játék, alapos előkészületeket igényel, és nem szeretnék, ha több "természet-szerelmes", a civilizációtól elvonulni vágyó turista jutna a McCandless-hez hasonló sorsra.

Corri A. Feige, a Természeti Erőforrások Minisztériumának biztosa úgy fogalmazott:

„Továbbra is biztatjuk az embereket arra, hogy biztonságos keretek között élvezzék Alaszka vad területeit, azonban ez a régi, rozoga állapotban lévő jármű igen veszélyes, költséges mentési akciókat és nem utolsó sorban emberéleteket követelt meg az elmúlt évek során.”
 

-

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!