Alaszka államot árulta három dolláros kikiáltási áron Zachary Wilson, a New
York– Buffalo Egyetem diákja az interneten. A vállalkozó kedv? fiatalember azt
remélte, hogy óriási licitálási harc fog kibontakozni Oroszország és Kína között
az eBay-en, ami majd fedezni fogja továbbtanulásának költségeit. "Sajnálatos
módon egyik országnak sem jutott tudomására, hogy árulom ezt a csodálatos, ámde
hideg térséget" – nyilatkozta Wilson. Még Tony Knowle kormányzónak az aukciós
oldalon közzétett fényképe sem keltette fel az érdeklődést. "A három dolláros
kikiáltási árat meglepően alacsonynak találtam, holott mi eredetileg 7,2 millió
dollárt fizettünk Alaszkáért"
– nyilatkozta a kormányzó sajtófőnöke. A licitálás azonban véget ért, mielőtt
elkezdődhetett volna. Amint az eBay szakemberei értesültek e szokatlan ötletről, a
fiatalember aukciós oldalát nagy sietséggel leállították. (AP)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »