Először válhatott nevelőszülővé homoszexuális pár Horvátországban
Két állami gondozásban levő gyerekről gondoskodhatnak
Először válhatott nevelőszülővé homoszexuális pár Horvátországban

Pride Zágrábban(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 09. 08.
Három évig tartó jogi harc után először engedélyezték egy zágrábi homoszexuális párnak, hogy nevelőszülőként gondoskodhasson két állami gondozásban lévő gyerekről - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

Horvátországban az azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyermeket, idén februárban azonban az alkotmánybíróság engedélyezte Ivo Segota és Mladen Kozic számára, hogy nevelőszülők lehessenek. Mindazonáltal a horvát gyermek- és jóléti központ nem volt hajlandó a testület döntése szerint eljárni.

Az eset miatt társadalmi vita bontakozott ki Horvátországban.

Danijel Martinovic, a Szivárványcsaládok egyesületének elnöke újságíróknak elmondta: bár hosszú volt a jogi procedúra, bizonyították azt, hogy az élettársi kapcsolatot létesítő homoszexuális párokat ugyanolyan jogok illetik meg Horvátországban, mint a különböző nemű házaspárokat.

Hozzátette: eddig három homoszexuális pár kezdeményezte, hogy nevelőszülők lehessenek, a mostani döntés után az egyik ilyen pár ismét próbálkozni fog.

A családügyi minisztérium nemrég megsemmisítette a horvát gyermek- és jóléti központ döntését, és újra eljárás alá helyzete a homoszexuális pár nevelőszülői kérelmét. A pár megfelelt a jogszabályi követelményeknek, minden szükséges képzést elvégzett, és így engedélyezték számukra, hogy nevelőszülői feladatokat lássanak el. Bár Kozic és Segota eddig nyíltan vállalták küzdelmüket és többször is szerepeltek a sajtóban, a jövőben a gyermekek védelme miatt nem kívánják a nyilvánosság elé tárni magánéletüket.

A horvát parlament nagy többséggel 2014 júliusában fogadta el az azonos neműek élettársi kapcsolatáról szóló törvényt, amely szerint az élettársi kapcsolatot létesítő homoszexuális párokat ugyanazok a jogok illetik meg Horvátországban, mint a különböző nemű házaspárokat, azzal a kivétellel, hogy gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

Az azonos nemű párok házasságának lehetőségéről Horvátországban 2013. december 1-jén tartottak népszavazást. A lakosság akkor arról dönthetett: akarja-e, hogy az alkotmány a házasságot a keresztény felfogás szerinti, egy férfi és egy nő közötti életközösségként határozza meg. Az urnákhoz járulók 65,87 százaléka igennel voksolt.

A horvát lapok a római katolikus egyház győzelmeként értékelték akkor a népszavazás eredményét, ugyanis a referendumot az egyház által támogatott csoportok kezdeményezték, miután sikerült 750 ezer aláírást gyűjteniük a 4,2 milliós országban.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!