El nem talált véna, több órás kikötözés: sorra káoszba fulladnak a kivégzések Alabamában
El nem talált véna, több órás kikötözés: sorra káoszba fulladnak a kivégzések Alabamában

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 22.
Alabama kormányzója kezdeményezte a halálos ítéletek végrehajtásának felfüggesztését az államban, és teljes felülvizsgálatot kért, miután múlt héten újabb elítélt esetében nem tudták végrehajtani az ítéletet.

Kay Ivey kormányzó közleményt adott ki, amelyben az állam főügyészét arra kérte, hogy állítsák le két elítélt esetében a végrehajtás időpontjának kijelölését. A kormányzó emellett arra kérte a büntetés-végrehajtásért felelős hatóságot, hogy indítson teljes felülvizsgálatot, és tekintse át a kivégzések folyamatát.

Két hónapon belül már másodszor hiúsult meg halálos ítélet végrehajtása technikai okokból. Legutóbb szeptemberben kellett leállítani egy kivégzést, amikor egy elítélt függőlegesen egy hordágyhoz volt kötözve, mert a vénáját sokadik próbálkozásra sem sikerült megtalálni. Júliusban egy másik elítélt esetében is csak háromórás procedúrát követően tudták végrehajtani az ítéletet, mert neki sem találták a vénáját.

A kormányzó tagadta, hogy a sikertelen kivégzésekért a börtön dolgozói, vagy a hatóságok lennének a felelősek. Ivey szerint jogi taktikázás áll a háttérben, és a bűnözők is kihasználják a rendszert, például utolsó pillanatban fellebbeznek, hogy a kivégzéseket ne lehessen végrehajtani a tervezett időpontban.

Az áldozatok és a családjaik érdekében
meg kell tudnunk csinálni"

- nyilatkozta Alabama állam kormányzója.

(MTI / ABC News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!