Durván megugrott a használt autók ára egyetlen év alatt
Egy eladásra kínált autó átlagosan a harmadával kerül több pénzbe, mint 2020-ban
Durván megugrott a használt autók ára egyetlen év alatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 20.
A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.

Az MTI-hez hétfőn elküldött összefoglaló szerint tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével a Használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, de az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, és számuk azóta is csak nőtt.

Idén az első negyedévben 35 százalékkal, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztrált a Használtautó.hu, mint tavaly ilyenkor.

A forintgyengülés is közrejátszott

A nagyobb kereslet csak az egyik árfelhajtó tényező, a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt az új autók ára, valamint a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult - fejtette ki a közleményben Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

A kereslet növekedése ellenére a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz képest. Ugyanakkor az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csak 4,2 százalékos elmaradást mutatott, a közlemény szerint így még mindig az látható, hogy

a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít.

A Használtautó.hu jelezte azt is, hogy a koronavírus-járvány hatására a személyes mobilitás felértékelődött, és olyan vevők jelentek meg a piacon, akik korábban nem tudtak vagy nem akartak saját autót vásárolni.

Trónfosztás történt a legkedveltebb modell listáján

Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt, míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben,

az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift. Szintén dobogós a Skoda Octavia és Ford Focus.

A tájékoztatás szerint az átlagár-növekedés kiszámításához az adott hónapban a Használtautó.hu felületén feladott hirdetések átlagárait hasonlították össze, amiben benne vannak a gyakorlatilag újnak számító szalonautók hirdetési árai is.

Az Adevinta-csoport 11 országban 4700 alkalmazottat foglalkoztató nemzetközi cégcsoport. Hazai vállalata, az Adevinta Classified Media Hungary Kft. jelenleg két márkával, a Jófogás és a Használtautó.hu brandekkel van jelen a hazai e-kereskedelmi piacon.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!