Dolgozóin próbálja ki vakcináját egy kínai cég
A CoronaVac nevű, a klinikai tesztek harmadik fázisában lévő oltóanyag
Dolgozóin próbálja ki vakcináját egy kínai cég

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 09. 07.
Beoltotta dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó - adta hírül vasárnap a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a cégre hivatkozva.

A CoronaVac nevű, a klinikai tesztek harmadik fázisában lévő oltóanyagot a vállalat majdnem összes munkatársa beadatta magának és családtagjainak.

Liu Pej-cseng, a Sinovac szóvivője elmondta: Kína sürgősségi programja keretében az oltóanyagot önkéntes alapon ajánlották fel a dolgozóknak és hozzátartozóiknak, akik közül csaknem háromezren éltek a lehetőséggel.

A cég augusztus végén kezdte meg a koronavírus-vakcina gyártását, a kapacitása pedig meghaladja az évi 300 millió dózist.

Jin Vej-tung, a Sinovac vezérigazgatója arra számít, hogy

az oltóanyag akár már ez év végén megkaphatja a piacra bocsátáshoz szükséges engedélyeket.

Kína júliusban jóváhagyta, hogy a vírus kockázatának nagy valószínűséggel kitett embereket - többek között az egészségügyi dolgozókat és a határőröket - beolthassák tesztelés alatt álló vakcinákkal. A programot elsőként Pekingben vezették be, ahol több tízezer embert oltottak be a Sinovac termékével. A vakcinát egyebek mellett annak a pekingi nagybani piacnak a dolgozói kapták meg, amelyet a júniusban kialakult újabb járványkitörés gócának tartanak.

A CNBG (China National Biotec Group) nevű kínai vakcinagyártó mintegy 150 dolgozója szintén megkapta a cég még tesztelés alatt álló oltóanyagát- írta a SCMP. A CNBG és a Sinovac vakcináit külföldön is széles körben tesztelik. A CNBG oltóanyagának harmadik fázisú klinikai tesztelése - amelynek keretében a vakcinát mintegy 35 ezer embernek adták be az Egyesült Arab Emírségekben - novemberben zárulhat le. A Sinovac vakcináját eközben Törökországban, Bangladesben, Brazíliában és Indonéziában tesztelik.

A Sinovac közölte: a klinikai tesztek harmadik fázisában nem észleltek súlyos mellékhatásokat, vagyis az oltóanyag biztonságosnak tűnik. A cég szóvivője szerint a vakcina beadása után egyesek átmeneti fáradtságról és gyengeségről számoltak be, és csupán kevés esetben fordult elő láz vagy allergiás reakció.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!