Dagad a botrány a tenisz szövetségnél, covid-tesztekkel csaltak, felfüggesztettek egy orvost
Dagad a botrány a tenisz szövetségnél, covid-tesztekkel csaltak, felfüggesztettek egy orvost

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 02. 04.
Belső vizsgálatot indított koronavírus-tesztekkel való visszaélésekkel kapcsolatban a Magyar Tenisz Szövetség. A Semmelweis Egyetem felfüggesztette egy orvos munkavégzését. A Magyar Orvosi Kamara mélyen elítéli a történteket.

A szövetség csütörtöki közleményében azt írta, hogy az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.

"Az elnökség határozatban utasította az ellenőrző bizottságot, hogy vizsgálja meg, a szövetséggel kapcsolatban álló versenyzők és sportszakemberek (2021-es évi) Covid-tesztelése során valóban történhetett-e bármilyen visszaélés, okkal merül-e fel a szabálytalanság gyanúja"

- fogalmaztak az MTI-nek eljuttatott és a huntennis.hu-n is olvasható közleményben. Hozzáteszik, az elnökség felhívta a főtitkárt, hogy

haladéktalanul folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat, az elnököt pedig arra kérte, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegye meg a szükséges büntető feljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Mint írták, a szövetség mindenben együttműködik a vizsgálatot folytató hatóságokkal, a vizsgálat eredményeiről pedig tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

Felfüggesztették az orvost

Később kiderült, hogy Semmelweis Egyetem felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki a szövetség számára. 

Az egyetem a közleményében azt írta, az intézmény rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült:

az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta. 

A belső eljárás lezárását követően az egyetem, a leleteken is szereplő - időközben szakvizsgát tett - orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint az MTSZ keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett "további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában" kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem - olvasható a közleményben.

A MOK megteszi az etikai lépéseket

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége mélyen elítéli a történteket, megteszi a szükséges és jogszerű etikai lépéseket a hamis oltási igazolásokat kiállítókkal szemben - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

"A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megdöbbenéssel értesül arról, hogy miközben a Covid-19 járvány több, mint negyvenegyezer honfitársunk életét követelte és már második éve hatalmas terhelést okoz az egészségügy dolgozóinak, vannak olyan kollégák, akik anyagi vagy egyéb érdekből hamis oltási igazolásokat, hamis teszteredményeket adnak ki"

- fogalmaztak a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy ez az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!