Blinken: tisztességtelen és jogtalan a Nemzetközi Büntetőbíróság Izrael elleni eljárása
Hága palesztin kezdeményezésre szerdán elindította vizsgálatát a zsidó állam állítólagos háborús bűneivel kapcsolatban
Blinken: tisztességtelen és jogtalan a Nemzetközi Büntetőbíróság Izrael elleni eljárása

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 04.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter világossá tette, hogy az Egyesült Államok ellenzi és jogtalannak tartja, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Izrael állítólagos háborús bűneivel kapcsolatos eljárását, és országa továbbra is fenntartja erős elkötelezettségét Izrael és annak biztonsága iránt, beleértve az ellene intézett tisztességtelen támadások elleni tiltakozást is.

Az ICC szerdán indította el megígért, palesztin kérésre indított eljárását a zsidó állam állítólagos háborús bűneivel kapcsolatban, mely ellen korábban Magyarország több ízben is tiltakozott, megerősítve, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez. 

Szijjártó Péter egy februári bejegyzésében kiemelte: a magyar kormány már az eljárás során jelezte, hogy álláspontja szerint "Palesztina" nem rendelkezik büntető joghatósággal izraeli állampolgárok felett.

"Mi mindig is támogattuk Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és hisszük, hogy csak a kölcsönös tiszteleten alapuló tárgyalások vezethetnek el a békéhez a térségben"

- írta a miniszter, megjegyezve: "a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése sajnos nem visz ehhez közelebb".

"Az Egyesült Államok határozottan ellenzi ezt a döntést, és mélyen csalódott. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs hatásköre ebben az ügyben"

- írta az amerikai külügyminiszter csütörtök kora reggel kiadott közleményében. "Izrael nem része a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és nem járult hozzá a Bíróság joghatóságához, így komoly aggodalmat kelt bennünk az, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság megpróbál joghatóságot gyakorolni az izraeliek felett." - tette hozzá.

Blinken azt is hangsúlyozta, hogy a palesztinok nem képeznek szuverén államot, így nem is vehetnek részt a Bíróságban.

"A közel-keleti népek békés, biztonságos és virágzóbb jövője hidak építésén és a párbeszéd és eszmecsere új útjainak megteremtésén múlik, nem pedig olyan egyoldalú bírósági intézkedéseken, amelyek súlyosbítják a feszültséget, és aláássák a tárgyalások folytatását a kétállami megoldás előremozdítására"- tette hozzá Blinken.

"Továbbra is fenntartjük Izrael és biztonsága melletti határozott elkötelezettségünket, többek között azáltal, hogy szembeszállunk azokkal a cselekedetekkel, amelyek Izraelt tisztességtelenül célozzák meg."

Amerika mindig azt az álláspontot képviselte, hogy a bíróság joghatóságát azok felett az országok felett kell fenntartani, amelyek hozzájárulnak ahhoz, illetve amelyekre az ENSZ Biztonsági Tanácsa utal. A palesztinok nem minősülnek szuverén államnak, és ezért államként nem jogosultak a nemzetközi testületekben való részvételre, és ide tartozik az ICC is.

Az eljárást Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök abszurdnak, hígítatlan antiszemitizmusnak és az álszentség csúcsának titulálta. Naftali Bennett ellenzéki vezető szerint Izrael és katonái továbbra is védekezni fognak a legradikálisabb iszlám terrorral kapcsolatban, és nincs olyan Nemzetközi Büntetőbíróság, ami megakadályozhatná őket ebben. Beni Gantz védelmi miniszter pedig ígéretet tett arra, hogy igyekeznek majd minden izraelit megvédeni az ICC célkeresztjétől.

(Jpost/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!