Az Élet Menete Alapítvány magyarországi tevékenységei, célkitűzései
„A holokauszt három nyelve – Az Élet Menete Alapítvány 19 éve”
Az Élet Menete Alapítvány magyarországi tevékenységei, célkitűzései

Képforrás: Élet Menete Alapítvány

Az alábbiakban szeretnénk bemutatni azt a munkát, amelyet immár közel két évtizede működő szervezetünk végez. (x)

Mivel alapítványunk elsősorban a holokauszt emlékezetével foglalkozik, ezért fontosnak érezzük, hogy először is tisztázzuk: mi is volt a Soá?

A releváns emlékhelyek (a jeruzsálemi Jad Vashem, a washingtoni USHMM, a londoni Imperial War Museum és a budapesti Holokauszt Emlékközpont) egyetértenek abban, hogy a holokauszt során a náci Németország és szövetségesei kísérletet tettek arra, hogy az uralmuk alatt álló területeken élő zsidókat meggyilkolják.

Ezzel együtt megfosztották áldozataikat a jogaiktól, vagyonuktól és emberi méltóságuktól is. Noha a nácik több társadalmi csoportot is diszkrimináltak, egyedül a zsidókat kívánták teljesen elpusztítani. Ahogyan Elie Wiesel mondta:

„A nácik nem mindegyik áldozata volt zsidó, de minden zsidó áldozat volt”.

Az Élet Menete Alapítvány ennek az emberi tragédiának az emlékére szerveződött. Húsz évvel ezelőtt három fiatalember, Gordon Gábor, Zohar Meir és Verő Tamás rabbi úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a Nemzetközi Élet Menete 1988 óta folyó programjához, amelynek során az egykori áldozatok emlékére a résztvevők (köztük túlélők és diákok együttesen) gyalog teszik meg az auschwitzi tábortól az egykori birkenaui gázkamrákig tartó utat. A három és fél kilométeres úton az 55 tagország 10-15 000 fős küldöttsége menetel és hirdeti:

A nácik nem győztek!

A magyarországi alapítók úgy gondolták, hogy emellett fontos lenne Magyarországon is szervezni ilyen megemlékezést. Így is lett! 2023. április 16-án már a 19. budapesti Élet Menetére kerül sor, ahol reményeink szerint ismét több ezren fejezzük majd ki, hogy „Soha többé Soá!”.

A munka kezdete után az Alapítvány is szembesült azzal, hogy a holokausztról több nyelven kell beszélnünk. Ennek oka az, hogy a Soában történtek elmesélése, noha ugyanaz áll a középpontjában, függ a célközönségtől. Emiatt más-más úton kell elmondanunk az üzenetünket.

Más megközelítést kell használnunk, mivel az egyes programjaink során különböző csoportokat igyekszünk rávenni arra, hogy együtt érezzenek az áldozatokkal, elítéljék az elkövetőket, azonosuljanak az embermentőkkel és ellenállókkal. Ami pedig a legfontosabb: soha ne legyenek közömbösek! Így sajátítottuk el a holokauszt három nyelvét, amelyek az emlékezés, a kutatás és az oktatás nyelvei. Ezekről fogok a továbbiakban beszélni.

Az emlékezés nyelve az, amelyen a legszélesebb réteget tudjuk megszólítani a társadalomban. Minden évben, a magyarországi holokauszt emléknapjához (április 16. a magyarországi zsidók gettóba gyűjtésének kezdete 1944-ben) közeli vasárnapon emlékező menetet tartunk.

Ezek mindig tematikusak, autentikus helyszínekről autentikus helyszínekre megyünk. Művészeti produkciók, emlékbeszédek (szigorúan nem politikusok) és videóüzenetek adják a rendezvény programját.

Az emlékezés nyelvét szolgálják a város több pontján található emlékművek is. Ilyen az Élet Menete emlékmű a Szabadság híd pesti hídfőjénél. Itt az emlékműhöz vezető járólapokon szerepel azoknak a táboroknak a neve, ahol magyar zsidókat gyilkoltak meg a holokauszt során. Az Embermentők emlékműve Újlipótvárosban, a Pozsonyi úti református templom mögött található, amely maga is az életmentés helyszíne volt. A különböző témával kapcsolatos emléknapokra is szervezünk eseményeket. Valljuk, hogy „emlékeztetni és emlékezni mindannyiunk kötelessége”.

A kutatás nyelvét is beszélnünk kell a holokauszttal való foglalkozás során. Ez jelenti a dokumentumok és a visszaemlékezések, tanúvallomások megismerését és feldolgozását. Alapítványunk számos alkalommal tart prezentációt a témában, vándorkiállításokat készít, az utazó vagonkiállításunkhoz helytörténeti kutatásokat végez. Emiatt ismernünk kell az adott dokumentációt és azt fel kell dolgoznunk, át kell fordítanunk az emlékezés vagy éppen az oktatás nyelvére. Két példát mondok a közelmúltból: az Embermentők emlékműhöz felkutattuk mindazokat a mentőket, akik a soá idején Magyarországon tevékenykedtek. A birkenaui tábor makettjének elkészítéséhez összegyűjtöttük mindazokat a magyarországi gettókat és gyűjtőtáborokat, illetve az onnét elhurcolt áldozatok számát, akiket 1944-ben deportáltak.

Az oktatás nyelve a legfontosabb a jövő alakítása szempontjából. Ezzel az eszközzel is dolgozunk azon, hogy „nagyszüleink múltja ne váljon unokáink jövőjévé”. Különböző eszközeink vannak a diákok megszólítására. Klubunkban felépítettük az auschwitz-birkenaui láger 32 négyzetméteres makettjét, amelynek bemutatásához interaktív foglalkozásokat kapcsolunk.

Egy korabeli vagonban berendezett kiállításunk egész évben elérhető a budapesti Vasúttörténeti Múzeumban a tanulók számára. Hat vándorkiállításunk járja az országot, amelyen a tárlatvezetéseket a peer-guide módszerrel felkészített helyi diákok tartják. A soá egyes részeiről rendhagyó órákat tartunk. Természetesen a lengyelországi Élet Menetén való részvétel is oktatási programként működik.

Melyek a fő céljaink a munkánkkal?

Nyilvánvalóan szeretnénk megismertetni a holokauszt eseményeit, tényeit és összefüggéseit. Igyekszünk összehozni a tanulókat a túlélőkkel és a még köztünk lévő Világ Igazaival is. Mivel a célcsoportunk nem elsősorban a magyarországi zsidó közösség és oktatási intézmények, ezért a programjainkra látogatókban szeretnénk a filoszemita attitűdöt erősíteni. Ezzel együtt jár, hogy Izraelt támogató irányultságot alakítsunk ki a programjainkon résztvevőkben. Elismerjék a zsidó állam létének jogosultságát és a zsidó nép jogát a hazájához. Idetartozik az is, hogy az Ígéret Földjének bármely részén jogosultak letelepedni.

A munkánk során számos kihívással szembesülünk. Sokan azt mondják, hogy a csapból is a holokauszt témája folyik. Vannak, akik túl soknak és unalmasnak tartják ezt. Olyanok is akadnak, aki szerint már mindent tudunk, nincs új a témában. Mi erre azt válaszoljuk, hogy mivel a holokauszt az emberről szól (bármelyik szereplője is a történetnek), ezért megunhatatlan és kimeríthetetlen tanulságokkal szolgál minden generáció számára.

A rosszindulatúak azt állítják, hogy ez valójában a shoah-business, amelynek célja a világ bűntudat alá helyezése és ebből való haszonszerzés. Mások azt mondják, hogy nem jó, ha folyamatosan bűntudatot keltünk. Különben is hagyjuk már a múltat! – állítják.

Számukra azt a választ adjuk, hogy a múltból, ha nem tanulunk, akkor meg fogjuk ismételni annak hibáit. És ez az, amit el szeretnénk kerülni. Ezért emlékezünk és emlékeztetünk.

Baál Sém Tovval együtt valljuk, hogy „a felejtés meghosszabbítja a száműzetést, az emlékezés megrövidíti azt.”

Mi továbbra is tesszük a dolgunkat!

Találkozzunk április 16-án a budapesti Élet Menetén a Koltói Anna téren.

(Ez egy PR cikk.)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!