Amerikai igazságügyi miniszter: már nem George Floyd-ról szólnak a tüntetések
Amerikai igazságügyi miniszter: már nem George Floyd-ról szólnak a tüntetések

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 07. 29.
A portlandi zavargásoknak nincs közük az afroamerikai George Floyd rendőri erőszak miatt bekövetkezett halálához - jelentette ki William Barr amerikai igazságügyi miniszter kedden a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti meghallgatáson.

A meghallgatás, amelyet a demokrata párti törvényhozók már tavaly tavasz óta szorgalmaztak, késve kezdődött, a bizottság elnöke, Jerrold Nadler autóbalesete miatt. Bár a elsősorban a több amerikai nagyvárosban jelenleg dúló erőszakra adott szövetségi válasz volt napirenden, a törvényhozók a miniszter egy sor más ügyben elfoglalt álláspontjáról is faggatták a tárcavezetőt.

Barr elítél mindenféle erőszakkal való visszaélést

Bevezető nyilatkozatában William Barr szólt a rasszizmusról és a rendőri erőszakról folyó országos vitáról, s hangsúlyozta, hogy "az erő mindenfajta túlzó alkalmazása elfogadhatatlan és foglalkozni kell vele, mint ahogyan ez most Minneapolisban meg is történik". Az erőszakba torkolló megmozdulás-sorozatért az egyes városokban eluralkodott és növekvő bűnözést okolta.

"Ha egy közösség a saját rendőrsége ellen fordul és pellengérre állítja, akkor a rendőrök hajlanak a kevesebb kockázat vállalásra és megnövekszik a bűnözés" - fogalmazott.

 

Nadler képviselő felvetésére, miszerint a minisztérium a szövetségi erők kivezénylésével állítólag amerikaiakat sodort veszélybe és megsértette alkotmányos jogaikat, Barr hangsúlyozta: "az erőszakos és anarchista megmozdulások eltérítették a legitim tüntetéseket az eredeti céljuktól és csak rombolnak". Konkrét példaként a portlandi szövetségi bíróság épületénél történő gyújtogatásokat hozta fel.

 

Már nem Geroge Floyd-ról vagy a rendőrség megszüntetéséről szól a történet

Az Egyesült Államokon végigsöprő tüntetéshullámot az afroamerikai George Floyd május végén Minneapolisban rendőri erőszak miatt bekövetkezett halála váltotta ki. Több amerikai nagyvárosban kezdődtek tüntetések a rendőri erőszak ellen és az afroamerikaiak jogainak védelme érdekében. A megmozdulások több helyen erőszakba, fosztogatásokba és lövöldözésekbe torkolltak.

"Ami éjjelente Portlandben, a szövetségi bíróság épülete környékén történik, ezt nem lehet egyszerűen tüntetésnek nevezni, ez támadás az Egyesült Államok kormányzata ellen" - jelentette ki az igazságügyi miniszter.

 

William Barr a portlandi helyzetet felidézve emlékeztetett rá, hogy ebben az oregoni nagyvárosban "lázongók százai" vannak az utcán késekkel, kalapácsokkal, fegyverekkel, robbanóanyagokkal felszerelkezve. A miniszter szerint sokan közülük már nem is kapcsolják össze tetteiket George Floyd halálával, vagy a rendőrségi munka megreformálásának követelésével.

 

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!