„25 éve ebbe fektetünk” – így pénzeli az amerikai zavargásokat Soros alapítványa
New York Times: 220 millió dollárt fektetnek be az Egyesült Államok „rendszerszintű rasszizmusának leépítésébe”
„25 éve ebbe fektetünk” – így pénzeli az amerikai zavargásokat Soros alapítványa

Forrás: Youtube/ New Economic Thinking

2020. 07. 16.
A Nyílt Társadalom Alapítvány a hét elején bejelentette, hatalmas (68 milliárd forintnyi) összeget fektet feketék által vezetett „faji igazságosságért küzdő” csoportokba és aktivizmusba, az Amerikát próbára tevő több hónapos „rasszizmus- és rendőrségellenes” tüntetés és zavargássorozatot követően. 

Sokat mondó, hogy az alapítvány elnöke, Patrick Gaspard a projekttel kapcsolatban a The New York Timesnak így nyilatkozott: 

„A tüntetés- és zavargáshullám az Egyesült Államokban az a pillanat, amibe már 25 éve befektetünk”

 

Hozzátette, “A fekete és barna közösségekkel kapcsolatos igazságszolgáltatásra való felhívás nem csak a szimpátia, de a szolidaritás robbanását is jelzi. Itt az ideje ráduplázni. Tudjuk, hogy fogadhatunk ezekre az aktivistákra, legyenek feketék, vagy fehérek, akik ezt a pillanatot nem csak a fokozatos változás, hanem egy széleskörű reform idejének is látják.”

Konzerválnák a mostani „reményt keltő” folyamatokat

A megajánlott összeg nagy része, 150 millió dollár öt éven keresztül folyósított támogatások keretében „feketék által vezetett igazságszolgáltatási szervezetekhez” megy majd annak érdekében, hogy biztosítsák a csoportok működését jóval azután is, hogy George Floyd halála nyomán fellángoló indulatok alábbhagynak és a pénzügyi források elapadnak.  

“A most jelentkező igényeket nem tudjuk egy nap alatt betölteni, és tudjuk, hogy a média és a politikusa figyelme más irányba fordul majd. Fontosnak tartjuk azonban, hogy ezeket a pillanatokat fenntartsuk. Amennyiben azt mondjuk, számítanak a fekete életek, azt is ki kell mondanunk, hogy számítanak a fekete szervezetek is.”

- tette hozzá Gaspard. A Nyílt Társadalom vezetője szerint a „rendszerszintű rasszizmus lebontásáért” folyó küzdelem már régóta folyik, és a kormányzat, valamint az igazságszolgáltatási rendszerek minden szintjén jelen van. Leszögezte azonban, hogy

„az, hogy a túlfeszült emberek – minden életkorú, hátterű polgárok az ország minden sarkából - az utcákra vonultak, és követelték a nemzettől, hogy működjön jobban, mindannyiunknak reménységet ad.”

 

Gaspard nem tért ki azokra az amerikaiakra, akiknek üzletei, templomai, tulajdona vagy saját testi épsége bánta az utcai zavargásokat, és azt sem említette, hogy hány városban alakult ki szinte kezelhetetlen erőszak annak nyomán, hogy a „túlfeszült emberek” utcára vonultak.

"Sínre helyeznék" a demokráciát

„A fekete életek igazságszolgáltatásának megteremtése felé tapasztalt rendkívüli lendület fenntartása alapvető fontosságú a demokráciánk sínre helyezéséhez. Kombinálnunk kell a hosszú távú kötelezettségeinket a rövid távú lehetőségeinkkel hogy biztosítsuk, hogy azok a milliók, akik mertek akcióba lendülni, elég eredményt lássanak ahhoz, hogy továbbra is a részei maradjanak a mozgalomnak.”

- világított rá a Nyílt Társadalom vezetője.

További 70 millió dollárt költenek majd “a faji igazságszolgáltatás érdekében tett közelebbi erőfeszítésekre”, a rendőri munka és a közbiztonság „újratervezésére”, ahogy a helyi kormányzatok részben, vagy teljesen megvonják a rendőrség pénzügyi támogatását, illetve további ifjúsági aktivizmusra, szavazáson való részvétel bátorítására és az amerikai választások biztosítására. 

A támogatás pontos végcélja egyelőre nem világos, azonban Minneapolisban már elindultak olyan tervezési folyamatok, melyeknek megfelelően a rendőrségek közösség által vezetett közbiztonsági rendszer váltana fel. A városi tanács a múlt hónapban egyhangúlag megszavazta a rendőrségi támogatások megvonását George Floyd halálát követően. 

(Daily Wire/The New York Times/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!