A Facebook aláment Soros kéréseinek a Felügyelő Bizottsággal?
Kovács Zoltán szerint ügy hegedül a Facebook ahogy Soros fütyül
A Facebook aláment Soros kéréseinek a Felügyelő Bizottsággal?

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 05. 22.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az „About Hungary” nevet viselő angol nyelvű blogján kifogásolta a Facebook által létrehozott Felügyelő Bizottságot, melyet szerinte Soros György nyomására hoztak létre.

„Még év elején a davosi Világgazdasági Fórumon jópár embert sokkolva állította Soros György, hogy a Facebook összejátszik Donald Trumppal, hogy elintézze újraválasztását.” – írja Kovács Zoltán.

„Nem ez volt az első eset, hogy Soros beleállt a közösségi média óriásba, de úgy tűnik abban az első, hogy Zuckerberg a jótékonykodó milliárdos óhajának szolgálatába állt.” – tette hozzá az államtitkár.

Trumppal való együttműködéssel vádolta meg Zuckerberget

Még januárban az alábbiakat írta Soros a New York Times oldalán :„A Facebook szándékosan félrevezethető vagy hamis állításokat tehet közzé egyes politikai jelöltekről, anélkül, hogy vállalná értük a felelősséget. (…) Úgy gondolom, hogy Trump és Mark Zuckerberg a Facebook vezérigazgatója felismerték, hogy érdekeik összevágnak – az elnök meg szeretné nyerni a választásokat, Zuckerberg pedig még több pénz szeretne keresni.”

Hozzátette, meggyőződése, hogy felelősségteljes megközelítés magától értetődő. A Facebook nem csupán semleges moderátor vagy platform, hanem egy kiadó is egyben, ennélfogva felelősséggel tartozik az oldalán megjelenő tartalmakért.

„Zuckerberg úr és Sandberg egyetlen irányadó alapelvet követnek: maximalizálni a profitot mindenféle következményektől függetlenül. Így vagy úgy, nem szabad őket a Facebook irányítása alatt hagyni” – szögezi le Soros közleményében.

Egyoldalú Bizottságot hozott létre a Facebook

A magyar kormány ezzel szemben azt állítja, a Facebook által létrehozott Felügyelő Bizottság úgy tűnik csak liberális emberekkel, többek között Soroshoz köthető figurákkal van tele.

Kovács szerint a bizottság emberei között egy kis kutatással egyből a magyar „filantróp” szervezeteinek embereivel találkozhatunk. „A bizottság 4 vezetője közül 3 nyíltan liberális nézeteket vall. A többi 20 tagot ez a négy vezető választotta, így nem meglepő, hogy közülük hárman nyíltan Soros által pénzelt emberek.”

Kovács Zoltán szerint Soros György mélyen cinikus, amikor arra szólítja fel a Facebook vezérigazgatóját, hogy a profit maximalizálásába vetett hite miatt mondjon le. Köztudott ugyanis, hogy Soros György is azért működteti a civil szervezeteit, hogy azokon keresztül befolyásolja a politikát és ebből is hasznot húzzon.

„Ideológiája szerint, amikor egy ilyen nagy platformmal rendelkező cégvezető nem akar az ő nyitott társadalmában részt venni, azt meg kell fosztani a tulajdona feletti irányítástól.” – mutatott rá az államtitkár.

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!