hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felelősök és felelőtlenek- E heti köszöntőnk
Felelősök és felelőtlenek- E heti köszöntőnk

Fotó: AP / Marcus Schreiber

2024. 01. 18.
Visszaépíteni a bizalmat. Ezt a nem éppen aprócska célt tűzte ki maga elé a Világgazdasági Fórum, amely éppen a napokban tartotta éves csúcstalálkozóját a svájci Davosban. A globális elit jól érzékeli, hogy a széles társadalmi tömegek szinte minden bizalmukat elvesztették a politikai és gazdasági döntéshozókban, miután a rendszeres csúcstalálkozók révén sem lett jobb hely a világ – válságból viszont akad bőven. 

A gond persze nemcsak az, hogy nem sikerül megoldani az olyan súlyos univerzális problémákat, mint a regionális háborúk, járványveszély, klímaváltozás és a mindent átitató dezinformációs hazugsággyár. Hanem az is, hogy ezen problémák előidézésében sok esetben éppen azok vállaltak tevékeny szerepet, akik(nek az emberei) Davosban adják elő nagyívű terveiket a jövőről, és arról, hogy a találkozóról gondosan elzárt tömegeknek hogyan is kellene élniük a mindennapjaikat.

Ha van tanulsága az ilyen rendezvényeknek, az talán pont az, hogy a bizalmunkat nem vethetjük olyan vezetőkbe, akik még a legjobb szándékkal sem tudnák megmenteni ezt a világot.

Ahelyett viszont, hogy felelőtlen módon teljes pesszimizmusba és nihilizmusba süllyednénk, a bizalmunkat vessük inkább Istenbe, aki tényleg képes megmenteni az emberiséget, és persze mindaddig, amíg ezt megteszi – tartsuk szárazon azt a bizonyos puskaport. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!