hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Robert C. Castel Izrael háborús opcióiról
„Nagy pofont kaptunk, de felálltunk”
Robert C. Castel Izrael háborús opcióiról

A túszokat szétszórták a gázai övezet különböző pontjain, hogy megpróbálják megnehezíteni az izraeli tűzcsapásokat. (Fotó: AP / Ariel Shalit)

2023. 10. 19.
Lapzártakor készítettünk interjút Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértővel, aki éppen visszatért a frontvonalból. A teljes interjú a Hetek podcast-csatornán meghallgatható, amelyben a geopolitikai összefüggésekről is szó esik, itt az Izraellel és a Hamász elleni hadjárattal kapcsolatos részeket emeltük ki.

   Tizenkét nappal a Hamász terrorhadjárata után miért lehet még képes újabb és újabb rakétasorozatokat kilőni akár a Hamász, akár az Iszlám Dzsihád?

– A rakétáknak nagy részét már réges-rég elhelyezték és beállították, hogy óraművel vagy mobiltelefonos indítással kilőjék egy bizonyos város irányába. Ezeket a rakétákat nem a nyílt terepen, hanem általában föld alatti struktúrákban rejtik el. Nekem volt alkalmam Gázában harcolni a kilencvenes években, gyakorlatilag minden pontján jártam a Gázai övezetnek: nem a nyílt terepen, nem a homokdűnéken helyezik el ezeket a rakétavetőket, hanem házak kertjébe, temetőkbe, mint ahogy most a gázai kórház esetében is láttuk, házak tetején, föld alatti garázsokban, esetleg olyan kamionoknak a platójára helyezik őket, amiket kihoznak egy parkolóból, kilövik a rakétákat és gyorsan visszaviszik abba a föld alatti parkolóba. Ez folytatódni fog még azután is, hogy az izraeli hadsereg be fog hatolni a gázai területre, ameddig az utolsó négyzetcentimétert nem fogjuk ellenőrizni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!