Benjamin Netanjahu, Izrael Állam miniszterelnöke VI. Mohamed marokkói uralkodónak címzett levelében ismertette döntését a nyugat-szaharai területek szuverenitásának hivatalos elismeréséről. A döntésről tájékoztatják az ENSZ-t, regionális és nemzetközi szervezeteket, valamint az Izraellel diplomáciai kapcsolatban lévő országokat. Izrael – az elismerés bizonyítékaként – fontolóra veszi egy konzulátus létesítését a szaharai területen található Dakhla városában.
Marokkó 1979-ben, a spanyol gyarmatosítók kivonulása után vonta fennhatósága alá Nyugat-Szaharát. A 266 ezer négyzetkilométeres sivatag rendkívül értékes, Marokkó ennek 80 százalékát ellenőrzi. A műtrágyagyártáshoz szükséges foszfátban nagyon gazdag a terület, part menti vizei a halászat miatt igen jelentősek. Marokkó Kína után a világ második legnagyobb foszfátkitermelője, és a világ eddig ismert készleteinek 70 százalékát birtokolja. Foszfátot 1921 óta bányásznak Marokkóban, valamint Nyugat-Szaharában.
Bár a nyugat-szaharai őslakosok mozgalma (Polisario Front) a spanyolok kivonulása után még 1976-ban kikiáltotta a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot és fegyveres harcot indított az államalakulat önrendelkezéséért, még a szomszédos Algéria támogatásával sem tudott kellő erőt felmutatni az elmúlt közel 50 évben ahhoz, hogy valós államként megszervezze magát.