hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Elegünk van a beszédben erős, tettekben gyenge vezetőkből!”
Interjú Netanjahu Jézus-hívő zsidó tanácsadójával
„Elegünk van a beszédben erős, tettekben gyenge vezetőkből!”

Forrás: Hananya Naftali

2022. 09. 29.
Az igazságot, a békét és Istent szolgálni a fake news és a dezinformáció korában. Ezt tekinti küldetésének Hananya Naftali, Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök Jézus-hívő tanácsadója, aki százezreket ér el naponta frappáns videóival.

Már több éve ismerjük egymást, de amikor először találkoztunk Budapesten, nem hiszem, hogy gondoltad volna, hogy egyszer Benjamin Netanjahunak fogsz dolgozni, államfőkkel és nagykövetekkel találkozol, és aktív szerepet vállalsz majd a diplomáciában is. Hogyan történt mindez?

– Számos izraelihez hasonlóan én is szolgáltam a hadseregben, harcoltam a Hamasz ellen a Gázai övezetben, és első kézből tapasztaltam, mennyi hazugságot terjesztenek Izraelről. 2014-ben elhatároztam, tenni fogok valamit. Kiállok a nemzetem becsületéért, bebizonyítom, hogy nem szégyen hazafinak, cionistának, zsidónak és izraelinek lenni.

2017-re már 2-300 ezer követőre tettem szert a Face­bookon. Ekkor gondoltam úgy, hogy itt az ideje interjút kérni Benjamin Netanjahutól, Izrael akkori miniszterelnökétől, ami mindig is az álmom volt. Üzenetet is küldtem az egyik tanácsadójának a Facebookon, és néhány órával később már meg is kaptam a választ, hogy már ők is keresni akartak egy közös videós projekt ötletével. Néhány hónapra rá létre is jött a találkozó.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!