hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NASA a Heteknek: a Hold istennője testesíti meg a Holdra vezető utunkat
Az űrkutatás új fejezetét nyitja meg a NASA Artemis program
NASA a Heteknek: a Hold istennője testesíti meg a Holdra vezető utunkat

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 11. 23.
50 éve a hidegháborús űrversenyben amerika évtizedes erőfeszítéseken keresztül embert juttatott a Holdra. fél évszázaddal később, az erőforrások kevesebb mint tizedéből gazdálkodva a NASA felkészül a következő lépésre is, a Mars meghódítására.

A hidegháború alatt az űrversenyben fontos volt katonai és presztízs szempontból is, hogy Amerika megelőzze a Szovjetuniót. Az első holdraszállás az akkori világ legnézettebb eseménye volt, és emberek millióinak épült be a gyerekkori emlékei közé. A világ asztronautalázban égett, és mindenki a sci-fi-filmek világait képzelte a 2000-es évek távoli jövőjébe. Azonban az érdeklődés a holdraszállás után drasztikusan csökkenni kezdett. A hosszú távú holdbázis akkor még megoldatlan technikai kérdései pedig lassításra kényszerítették a tudósokat is. Végül, ahogy változott a közhangulat, a politika is kihátrált a NASA mögül, és a fókusz a Hold-programál olcsóbb Föld körüli pályán keringő űrállomásokra és a távoli űr és az univerzum titkainak kutatására helyeződött át. 

Azonban az elmúlt évtizedek alatt a Nemzetközi Űrállomáson rengeteg olyan áttörés született, aminek segítségével már megoldhatóvá vált egy önfenntartó zárt rendszer létrehozása az űr sötétjében. A tudományos közösség immár készen állt arra, hogy visszatérjen a Holdra. 

Végül, ahogy a verseny éleződni kezdett Kína, Oroszország és a NATO-hatalmak között, úgy vált aktuálissá, hogy ki válik majd vezetővé az új űrkorszakban. Az Obama-, a Trump- és a Biden-adminisztráció is támogatta a NASA-t, és emellett elkezdődött a privát űrvállalkozások kora is. Richard Branson, Jeff Bezos és Elon Musk is hatalmas összegeket költött saját privát űrprogramjára, és a nagyközönség számára ismét kezdett érdekessé válni az űrutazás és az űrturizmus.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!