hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biden Szaúd-Arábiai útja: az olaj mindenek felett?
Kényszerszövetségek?
Biden Szaúd-Arábiai útja: az olaj mindenek felett?

Biden rijádi vizitje még alelnökként. Gazdasági kényszerből újra próbálkozik a megvetett dinasztiánál.(Foitó: AP / Hassan Ammar)

2022. 06. 23.
Júliusban Szaúd- Arábiába látogat az amerikai elnök. Izrael diplomáciai előnyökre számít, mások pedig bírálják Bident, aki megválasztásakor még páriának minősítette Mohamed bin Szalmant.

Máris ellentmondások kísérik Joe Biden júliusi közel-keleti látogatását, amely során Szaúd-Arábiába és Izraelbe is ellátogat majd. Az izraeli külügyminiszter, Jair Lapid szerint az út segítheti a Szaúd-Arábia és Izrael közötti diplomáciai viszony javulását, amely egyelőre hivatalosan nem működik. Vannak titkosszolgálati kapcsolatok, ugyanis Irán miatt a két ország a nézeteltérések ellenére is együttműködik, ez azonban nem jelent hivatalos diplomáciai kapcsolatot. Ráadásul Szalman király az egyik legrégebbi támogatója a palesztinoknak, és a hivatalos kapcsolatok megújítását ahhoz köti, hogy létrejöjjön az izraeli–palesztin kétállami megoldás.

Ennek ellenére Jair Lapid izraeli külügyminiszter arra számít, hogy mivel Biden elnök Izraelből utazik egyenesen Szaúd-Arábiába, ezzel azt is kifejezi: van nyitottság arra, hogy a diplomáciai kapcsolatok javuljanak a két ország között. Donald Trump elnöksége alatt úgy tűnt, hogy a tető alá hozott békemegállapodások sorában Szaúd-Arábia lesz a következő, ugyanis érdekes módon több kérdésben is egy irányba mozdulnak az érdekeik Izraellel.

Irán fenyegeti Szaúd-Arábia helyzetét a térségben, Izrael pedig elsősorban az atomfegyver fejlesztése miatt aggódik, így mindkét országnak érdeke, hogy Irán tervei kudarcot valljanak. Trump újraválasztása 2020-ban meghiúsult, és úgy tűnik, hogy ezzel a két ország közötti kommunikáció is megfeneklett, bár nem hivatalosan valószínűleg az Iránnal kapcsolatos biztonságpolitikai kérdésekben van némi együtt­működés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!