hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A háború szent kötelesség? Ortodox vita Putyinról
Az orosz–ukrán háború vallási oldala
A háború szent kötelesség? Ortodox vita Putyinról

Az ortodox egyház fontos szerepet játszott a kommunizmus utáni orosz identitásépítésben.(Fotó: AP / Alexander Zemlianichenko)

2022. 03. 30.
Nagyban megosztotta a görögkeleti egyházat az orosz–ukrán konfliktus, és egyre inkább elszigeteli a moszkvai pátriárkát, aki szerint az orosz offenzíva szent kötelesség az „emberi civilizáció” védelme érdekében, a „meleg büszkeség felvonulások bűnével” szemben.

Kirill orosz pátriárka erős szavakkal áldotta meg Oroszország Ukrajna ellen indított katonai lépéseit, ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a háború egy bástya a Nyugattal szemben, amely a pátriárka szerint túlságosan dekadens, főleg azért, mivel elfogadja és támogatja a homoszexualitást. Kirill a szakértők szerint osztja Putyin azon nézeteit is, hogy a területi egység egyben spirituális egységet is jelent, ami egyértelműen alátámasztja, hogy miért támogatja azokat a lépéseket, amelyek a Nyugat befolyását igyekeznek az orosz kormányzat szerint megszüntetni Ukrajnában.

Kirill ominózus prédikációja, amelyet március 6-án mondott el, tartalmaz néhány olyan megjegyzést, amely elítéli a melegfelvonulásokat, és arra utal, hogy ezek elegendőek ahhoz, hogy egy ország kinyilvánítsa a Nyugathoz tartozás szándékát. Nem kell sem egyezményeket, sem politikai paktumokat aláírni, hogy csatlakozzon az „úgynevezett szabad országokhoz”, elég, ha rendez egy Pride felvonulást.

A nyilvános állásfoglalás azonban nem aratott osztatlan sikert még Kirill közvetlen érdekkörnyezetében sem, ugyanis egy közel 300 fős csoport, az Orosz Papok a Békéért, nyílt levélben ítélte el az ukrajnai offenzívát, „gyilkos parancsoknak” nevezve a katonai lépéseket. Véleményük szerint az ukrán hívőknek saját meggyőződésük alapján és nem fegyverrel kikényszerítve kell döntést hozniuk, a Kelet és Nyugat nyomásától egyaránt függetlenül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected].hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!