hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Angela Merkel 16 éves kancellárságának mérlege
Mutti öröksége
Angela Merkel 16 éves kancellárságának mérlege

Fotó: AP / Markus Schreiber

2021. 09. 23.
Angela Merkel végleg visszavonul, a hétvégi választás után új korszak következik. A mérleg nem egyértelműen pozitív, az viszont kétségtelen, hogy Angela Merkel négy kancellári ciklusa nemcsak Németországot, hanem az Európai Uniót, sőt a világpolitikát is jelentősen formálta.

Hamarosan véget ér egy 16 éve tartó korszak. A hétvégi német parlamenti választások után elérkezik az Angela Merkel nélküli új világ, ami mindenképpen más lesz, mint amihez hozzászoktunk. Ha a közvélemény-kutatók szerint egyelőre fej-fej mellett haladó két legnagyobb párt egyike sem tud gyorsan kormányt alakítani (amire egyébként minden esély megvan), könnyen meglehet, hogy Merkel nemcsak beéri, hanem túl is szárnyalja Helmut Kohl 16 éves kancellári rekordját. Addig ugyanis hivatalban kell maradnia, amíg az új kormány meg nem alakul, és ez a pesszimistább megfigyelők szerint lehet, hogy a jövő év elejéig is eltarthat.

Az elmúlt 16 évben volt gazdasági válság, eurózóna-válság, koronavírus-világjárvány, menekültkrízis, újfajta klímapolitika, és még sok egyéb megoldandó ügy, amivel az első női kancellárnak hosszú hivatali ideje alatt szembe kellett néznie. A megoldások sikerességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények, de az tény, hogy Merkel a válság legmélyebb pontjain mindig képes volt felelősen dönteni és cselekedni.

Kémikusból politikus

Az egykori NDK-ban felnőtt Merkel már felnőttként élte meg, amikor összeomlott a Szovjetunió, és eljött Németország újraegyesítése. Ekkor már aktívan politizált, ugyanis még az újraegyesítés előtt az első, demokratikus módon választott, Lothar de Mazière vezetésével összeállt keletnémetországi kormányban helyettes szóvivőként szolgált egy rövid ideig. Az összeolvadást követően pedig Mecklenburg-Előpomeránia tartomány jelöltjeként 1990-ben a Bundestag képviselője lett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!