hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ők az afgán rendszerváltás legnagyobb vesztesei
Vallásháború a nők ellen
Ők az afgán rendszerváltás legnagyobb vesztesei

Az oktatás szabadságáért tüntető kabuli tanárnők. A demonstrációkra csak kevesen mernek elmenni a retorzióktól félve.(Fotó: AP / Ahmad Halabisaz)

2021. 10. 14.
Az „Afgán nőkkel való szolidaritás nemzetközi napjává” nyilvánították október 10-ét a nők jogaiért kampányoló afganisztáni aktivisták. A Human Rights Watch jogvédő szervezet jelentése szerint az Iszlám Emirátus megalakulása óta a tálibok legkevesebb 32 területen korlátozzák a nők szabadságát és jogait, beleértve a munka, öltözködés, tanulás és a mozgási szabadság kérdéseit.

A nők jogaiért országszerte tartott demonstrációkon helyenként pár tucatnyian gyűltek össze, volt ahol a nyílt utcán, mások magánházakban. Az aktivisták elmondták, hogy a retorzióktól való félelem miatt nagyon kevesen mernek felszólalni a tálibokkal szemben. Az alapvető női jogok tiszteletben tartása mellett az egyik legfontosabb célja ezeknek a demonstrációknak az, hogy követeljék, hadd tanulhassanak a lányok is.

Tanulás és egészségügy

Az augusztusi tálib hatalomátvételt követően ugyanis csak a fiúk térhettek vissza az osztálytermekbe, akiket kizárólag férfi tanárok taníthatnak. Az őket korábban tanító nőket elbocsátották. A tálibok ígéretet tettek arra, hogy nem a kilencvenes években gyakorolt szigorú szabályok térnek vissza, amikor a lányok egyáltalán nem tanulhattak. Engedményként ezért most már szegregált osztályokban az elsőtől hatodikos korosztály visszatérhetett az iskolapadokba, azonban a felsőbb tagozatos lányok nem. Ők több helyen tüntetést szerveztek annak érdekében, hogy újra tanulhassanak.

Szintén komoly kihívást jelent a nőknek az egyetemi szintű oktatás. Ugyan a tálibok elviekben engedélyezték a nők számára, hogy továbbra is tanuljanak az egyetemeken, de a közzétett követelményeik közé tartozik a nemek elkülönítése a termekben és folyosókon. Szintén bejelentették, hogy felülvizsgálják az egyetemeken tanított tárgyakat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!