hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szembefordul Izraellel a Demokrata párt?
Folyamatosan romlik az amerikai baloldal viszonya a zsidó állammal
Szembefordul Izraellel a Demokrata párt?

Palesztinpárti tüntető New York izraeli konzulátusán. A szavazók együtt változnak a pártjukkal.(Fotó: AP / Mary Altaffer)

2021. 05. 26.
Noha Joe Biden amerikai elnök az izraeli konfliktus kiújulása után elismerte Izrael önvédelemhez való jogát, nem részesült Izrael töretlen támogatásban a Demokrata Párt részéről. Sőt, többen a zsidó állam ellen emeltek szót a napokban, s ez kihatással volt a törvényhozás kulcsfontosságú szavazásaira is.

Egy másik érában, ha valamelyik demokrata politikus Izraelt apartheid rezsimként vagy terrorállamként aposztrofálta volna – ahogyan tette ezt mostanában Alexandria Ocasio-Cortez, a Képviselőház demokrata képviselője, illetve Ilhan Omar ugyancsak demokrata képviselő – széles körű felháborodást keltett volna. Ez azonban többé már nincs így. Az a folyamat viszont, ahogy a demokraták jelentős részben elpártoltak közel-keleti szövetségesüktől, nem most, és még csak nem is Trump elnöksége idején vette kezdetét.

Egy elkaszált törvényjavaslat

Kulcsfontosságú pillanatnak tekinthető az amerikai törvényhozás történetében az, ami a napokban zajlott: a demokraták blokkolták azt a kezdeményezést, hogy napirendre kerüljön a Nemzetközi palesztin terrorizmus támogatásának megelőzéséről szóló törvény (eredeti nevén: Palestinian Interna­tional Terrorism Support Prevention Act) megvitatása. Az erről lefolytatott szavazás 217–209-es arányban söpörte le az asztalról az előbbi törvényhozási javaslatot, ami a demokrata–republikánus képviselőcsoportok körvonalait ezen eset alkalmával jól láthatóvá tette.

Az említett kezdeményezés egyik rendelkezése értelmében az Egyesült Államok szankcióval sújtaná azokat a külföldi entitásokat, amelyekről Washingtonnak tudomására jut, hogy pénzügyi segítséget nyújt a Hamász számára. Ez azért is nagy jelentőségű, mert létezik már ugyan olyan jogszabály az Egyesült Államokban, amely alapján maga a Hamász ellen szankciók léphettek érvénybe, illetve korlátozták a palesztin kormányzattal folytatott üzleti tevékenységet – de a Hamász mögött álló támogatókra mindezek nem terjedtek ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!