Kedves Olvasó!

Egy újságíró kollegám ezt az üzenetet küldte Viberen, amikor bejelentették a hírt, hogy a tálib parancsnokok ellenállás nélkül bevonultak a kabuli elnöki palotába: „Afganisztánnal előbb Viktória királynő, majd Leonyid Brezsnyev, végül 4 egymást követő amerikai elnök sem tudott mit kezdeni – az adott korszak szuperhatalmai véreztek el a gyakorlatilag kőkorszaki fegyverekkel harcoló helyi erőkkel szemben. Ha van a 20 éves, 2 billió (!) dolláros afganisztáni kalandnak tanulsága, akkor az az adott korban létező legnagyobb emberi erő végessége, ami alázatra kell hogy intsen minket (de persze nem fog, és nem, ettől a tálibok nem lesznek jó fejek, de a győzelmük óriási tanulságokat hordoz, amelyeket természetesen senki nem fog levonni)”.

Insane. Don’t have any other words.

The Kabul Airport.

pic.twitter.com/ylraJsDyme

— Ragıp Soylu (@ragipsoylu) August 16, 2021

Valóban, a világ legerősebb hadseregével és legkiterjedtebb hírszerzésével rendelkező Egyesült Államoknak szembe kell néznie azzal, hogy az elmúlt évtizedek „demokráciaexportja” megalázó vereségeket és káoszt eredményezett, sok-sok áldozattal és irtózatos költségekkel.

A balkáni intervenció, a tálibok elleni háború, Irak lerohanása, a líbiai beavatkozás, a venezuelai rezsim­váltás egyike sem sikertörténet Amerika számára, a szíriai válságról nem is beszélve. 

Néhány hét múlva itt a szeptember 11-ei tömegmészárlás 20. évfordulója. A világ mérleget készít, és felteszi a kérdést, vajon mit tanultunk a tragédiából, és mire használtuk az elmúlt évtizedeket?