hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump továbbra sem veszi túl komolyan a vírust, pedig nem ártana!
Fehér házi karantén
Trump továbbra sem veszi túl komolyan a vírust, pedig nem ártana!

Fotó: AP

2020. 10. 07.
Bár a Trump-stáb igen felelőtlenül állt a járványhoz, úgy tűnik, az elnök megússza mind a fertőzést, mind annak politikai folyományait. Hogyan tud vajon előnyt  kovácsolni abból, hogy egy olyan betegségből épül föl, amit korábban bagatellizált?

Köztudott, hogy Trump nem sok jelentőséget tulajdonított a távolságtartási és maszkviselési irányelveknek, ahogy az ország bezárását sem támogatta. Már a járvány elején médiaössztűz alá került brazíliai kollégájával együtt, amikor Jair Bolsonaro stábját úgy fogadták Washingtonban, mintha nem létezne a vírus. 

A főáramú média előszeretettel élcelődött a két „autoriter vezetőn”. Amerikai utazásukat követően a brazil küldöttség 20 tagjánál mutatták ki néhány héten belül a fertőzést.

Emberkedés és tévinfók

Az azóta eltelt időben a két ország a világ legtöbb halálos áldozatát produkálta a koronavírus tekintetében. Mindkét elnök fertőzött lett, és még ilyen állapotukban is igyekeztek azon, hogy bagatellizálják tüneteiket és a járványveszélyt. Olyannyira, hogy Trump állapotáról az első napokban egyenesen hamis tájékoztatást adtak a sajtónak, és csak utólag ismerték el, hogy állapota súlyosabb volt, mint amit bevallottak. Magas lázzal küzdött, és légzésnehézségek miatt oxigén-utánpótlásra is szorult. Olyan antivirális keveréket (szteroid-dexametazon) adtak be neki, amit csak nagyon súlyos COVID-betegek kapnak. Mások szerint viszont ez nem meglepő: természetes, hogy az ország vezetője esetében biztosra próbál menni az orvosi csoport.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!